AZ
ISTEN ÉS A NEMZET SZOLGÁLATÁBAN
Március
25-én a szórványba, Nagybecskerekre és
Muzslyára látogatott Eperjes Károly Kossuth-díjas,
kiváló színész, dr. Kövér
László a Fidesz Választmányi elnöke.
Eperjes Károly a nagybecskereki Petõfi ME nagytermében
18 órától, teltház elõtt beszélt
életérõl.
A
műsor 20 órától a muzslyai Petõfi
Sándor MME nagytermében folytatódott, ahol
Az Isten és a nemzet szolgálatában címmel
Ternovácz István az Újvidéki Rádió
szerkesztõje beszélgetett dr. Német Lászlóval,
nagybecskereki megyéspüspökkel, és a két
magyarországi vendéggel.
Egyébként Eperjes Károly a 80-as évek
egyik legjelentõsebb magyar férfi filmszínésze,
tanár-szülõk gyermekeként született
1954. február 17-én a Fertõ-tó melletti
Hegykõ községben, és kisebb vargabetű
után került a színjátszás közelébe.
Székesfehérváron számítástechnikai
műszerészként dolgozott az érettségi
után, és a Videotonban focizott, de nem volt igazán
elégedett az életével. Egy este a városban
bolyongva meglátott egy plakátot, a helyi színjátszó
körbe kerestek jelentkezõket, ahová Eperjes
- ismert becenevén Szamóca - is felvételizett.
Itt ismerkedett meg beszédtanárával, Montagh
Imrével, aki elsõként figyelt fel a tehetségére,
és arra buzdította, hogy jelentkezzen a fõiskolára
- igen ám, de Eperjes a Gyógypedagógiai Fõiskola
logopédus szakára adta be a lapját. Hónapok
teltek el, amíg tisztázták, hogy a tanár
úr a Színművészeti Fõiskolára
gondolt.
Amikor elkezdi a fõiskolát, már 27 éves,
de ugyanolyan lelkesen veti bele magát a tanulásba,
mint 18 éves osztálytársai. 1980-ban szerez
diplomát, majd Kaposvárra szerzõdik, a hosszú
színészévek alatt megfordul a Nemzeti Színháznál,
a Katona József Színházban, majd a Radnóti
és a Művész Színház után 2000-tõl
az Új Színházhoz szerzõdik.
A filmes szakma igen korán felfigyel széles repertoárjára
és jellegzetes beszédmódjára - elsõ
igazán emlékezetes szerepét Feleki Kamill
oldalán alakítja Gárdos Péter Uramisten
című filmjében, melyben egy ifjú artistát
játszik, aki a mester egykori világszámára
pályázik. Együttműködése Bereményi
Gézával A tanítványok című
filmmel kezdõdik 1985-ben, és a mai napig töretlen
- a legnagyobb sikert az Eldorádó című közös
filmjükkel aratják, melyben Eperjes Monorit, a robosztus
piackirályt játssza, aki mindenre hajlandó
a családjáért az 50-es években.
Bereményi (A tanítványok, Eldorádó,
A turné, A hídember) mellett olyan jeles filmrendezõkkel
dolgozik együtt hullámvölgyektõl mentes,
töretlen pályáján, mint András
Ferenc (A nagy generáció), Gárdos Péter
(Uramisten, Szamárköhögés), Szabó
István (Redl ezredes, Hanussen), Tímár Péter
(Csapd le, csacsi!, 6:3, avagy játszd újra Tutti!).
Kvalitásait a szakma több rangos kitüntetéssel
honorálta már - négyszer nyerte el a Filmszemle
díját a legjobb férfi fõszereplõ
kategóriában, Jászai Mari-díjas, Kossuth-díjas
művész, aki a Chicagói Filmfesztiválon a
legjobb férfialakítás díjat is megkapta
1985-ben, és akit Európa-díjra jelöltek
1989-ben. Eperjes két gyermek édesapja. 1994-ben
rövid ideig parlamenti képviselõként
is tevékenykedett.
Eperjes
Károly saját hitvallását találóan
a következõképpen fogalmazta meg Bolberitz
Pállal közösen írt Thália és
Teológia c. könyvében:
“…jó keresztény apa és színész
igyekszem lenni Magyarországon, magyarul, mindannyiunkért.
Így tudnék a legjobban szolgálni az Úr
Jézusnak, a családomnak, a hazámnak és
az egységnek.”