KÖZÉP-BÁNÁTBAN JÁRT DR. JEGES
ZOLTÁN TARTOMÁNYI OKTATÁSI TITKÁR
Közép-Bánát
néhány településén tett látogatást tegnap (május 6-án) dr. Jeges Zoltán
tartományi oktatási titkár, Pál Károly a VMSZ ügyintéző alelnöke és
Dobai János tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes. A munkajellegű
látogatás során a tordai iskolában megnézték, hogyan haladnak az építkezéssel,
mert a tartományi Nagyberuházási Alapnak gondjai vannak a pénz bebiztosítása
terén. A másik helyszín Udvarnok volt, ahol szeretnék „erősíteni” a
magyarnyelvű oktatást, hiszen pillanatnyilag ott olyan áldatlan helyzet
van, hogy négy osztály össze van vonva. Az iskola igazgatójának felkínálták
azt a lehetőséget, hogy alkalmazzon még egy tanítót, mert minőségesebb
tanítást biztosíthatnának, ha az első és a harmadik, illetve a második
és a negyedik osztályt vonnák össze. Begaszentgyörgyön az ottani polgármesterrel
ugyancsak az oktatás égető problémáiról tárgyaltak, hiszen ebből a községből
mintegy 650 diák utazik minden nap Nagybecskerek valamelyik középiskolájába.
Dr. Jeges Zoltán elmondta, hogy a 2010/2011-es iskolaévre megpróbálják
megalapozni, megvalósítani, hogy Begaszentgyörgyön létrehozzák a nagybecskereki
középiskolák kihelyezett tagozatait. Ennek még egy pozitívuma is lenne
– hangsúlyozta a titkár - hiszen, ha a gyerekek otthon maradnának, és
ott folytathatnák tanulmányaikat, akkor a művelődési egyesületekben
is pezsegni kezdene az élet. Nagybecskereken, tavaly kezdték meg a „személyre
szabott” osztályok megnyitását magyar nyelven, amelynek létfontosságát
ma már senki sem vitatja.
-Ez már egy önműködő rendszerré alakult át. Amire viszont a jövőben
oda kell figyelnünk, az a minőséges tanárok biztosítása. Ha ez meglesz,
akkor mondhatjuk, hogy egy stabil iskolarendszert kaptunk. Természetesen
évenként változtatni lehet a szakokon, és a lehetőségekhez mérten más-más
szakot fogunk megnyitni. Ugyanezt a módszert szeretnénk alkalmazni Begaszentgyörgyön
is, szerb nyelven, és remélem, hogy ez is egy sikeres projekt lesz.
Dr. Jeges Zoltán és kollégái ellátogattak még a nagybecskereki leánykollégiumba
és a muzslyai Emmausz fiúkollégiumba is. Ez utóbbi intézményben Kalapis
Sztoján atya, a kollégium igazgatója köszönte meg a nemrégiben, a két
kollégium javára kieszközölt, és eljuttatott segélyt. A titkár úr elmondta,
hogy ez annak tudható be, hogy a VMSZ tagjai képviseltetve vannak a
tartományi titkárságokban, így sikerült támogatást szerezni a kollégiumoknak.
Elsősorban élelemről és tisztálkodási szerekről van szó, pl. 600 kg
lisztet, 200 kg rizst, 100 kg fagyasztott borsót, 500 csomag tésztát,
150 kg mézeskalácsot, 2000 darab pástétomot, továbbá 300 liter folyékony
szappant, 320 kg mosóport kaptak.
-Ez csak egy kisebb segély, ha szem előtt tartjuk, hogy milyen munkát
végeznek a kollégiumok fenntartói. Ez egy minden elismerést megérdemlő
tevékenység. Nagyon hálásak vagyunk az atyáknak, a nővéreknek, hogy
odaadóan foglalkoznak a fiatalokkal, hogy a szülők minimális hozzájárulása
mellett, támogatják a tanulókat. A végső cél természetesen az, hogy
egyszer állami támogatásban részesüljenek az egyházi, vagy magánszemélyek,
illetve alapítványok által létesített középiskolai, egyetemi otthonok.
Kónya-Kovács
Otília