MAGYARITTABÉI EMLÉKMŰSOR

Magyarittabén, az 1848/49-es magyar szabadságharc és forradalom bánáti, központi megemlékezése március 15-én, délelõtt a református templomban egy istentisztelettel kezdõdött. A szentbeszédet Marton Károly esperes mondta. Az alkalmi műsorban felléptek a helybeli és a nagybecskereki Sonja Marinkovic Általános Iskola tanulói.
A Kossuth-szobornál elsõként Szakál Ferenc a helyi tanácselnök köszöntötte az egybegyűlteket, majd következett a Himnusz, utána Buka Boglárka fiatal szavaló, Szentmihályi Szabó Péter: Adósunk Európa című versét adta elõ. A szavalat után Nagy Ferenc Magyarország szabadkai Fõkonzulátusának fõkonzulja felolvasta Gyurcsány Ferenc, a Magyar Köztársaság miniszterelnökének üdvözlõ levelét. Böröc Józsefnek, a Magyar Nemzeti Tanács alelnökének betervezett beszéde elmaradt.
Pásztor István hangsúlyozta:
- Mit jelent ma, itt Szerbiában azért síkraszállni, hogy európai mértékek, európai léptékek szerint emberi módon tudjunk élni? Nagyon röviden megfogalmazva, ez azt jelenti, hogy olyan társadalmat szeretnénk, amelyikben kétkezi, becsületesen elvégzett munkával egyéni és családi perspektívát lehessen teremteni és tervezni. Ez azt jelenti, hogy olyan közösségben, olyan közegben, olyan településeken szeretnénk élni, ahol elfogadható módon kiépített infrastruktúrával rendelkezünk. És a mi számunkra, mint kisebbségi közösség számára mindenféleképpen azt jelenti, hogy olyan országban szeretnénk élni, ahol megtudjuk õrizni a közösséghez tartozásunkat, meg tudjuk õrizni azt a különlegességünket, ami, mint közösséget, minket jellemez. Ahhoz, hogy minderre lehetõségünk legyen, ahhoz, hogy mindez realitássá tudjon válni, újra szükséges, hogy összekapaszkodjunk, hogy nemzetként gondolkodjunk, hogy nemzetként tegyünk ezeknek a célkitűzések a megvalósításáért. Hazudnak azok, akik azt állítják, hogy helyettünk ezt valaki más majd meg fogja tenni. Csak mi tudjuk megtenni. Mert csak mi vagyunk azok, akik tudjuk, hogy nekünk mi a jó. Tisztelt ünneplõ közösség! Itt állva a Kossuth-szobor tövében, én azt gondolom, hogy útmutatóként, irányadó elvként sok mindent lehetne egy mondatként megfogalmazni és zárógondolatként elmondani. Én azt a kossuthi-gondolatot szeretném idézni, amely jóformán mindent tartalmaz, ami ebben a pillanatban, a XXI. század elején a mi számunkra a március 15-ei ünnep: „Az lehet a célunk, hogy a magyar európaias legyen, s az, mit európainak nevezünk e hazában mindig magyar legyen.”
Ágoston András kitért a Sólyom László Magyarország Köztársasági elnökének belgrádi, majd bukaresti meghurcoltatására is. A többi között még elmondta:
-A Kárpát-medencében korszakváltás zajlik. Egyelõre a magyar nemzet rovására. A magyar pártok kiszorultak az utódállamok kormányaiból, s a szomszédok diplomáciai nyomással arra akarják rávenni Budapestet, hogy az EU-ban is fogadja el a be nem avatkozás létezõ szocializmusban ráerõltetett dogmáit. Azt, hogy a magyar kisebbség kérdése, a szomszédos országok belügye. Nem így van. A korszakváltás eddigi, számunkra kedvezõtlen fejleményeire van jó felelet. Tudnunk kell, s ezt nemzetstratégiává kellene fejleszteni, hogy Magyarország az Egyesült Nemzetek Szervezetébe csak a Kárpát-medencében élõ magyar kisebbségeivel együtt foglalhatja el a méltó helyét. Nélkülük szárnyaszegett madár csupán. Nekirugaszkodhat ugyan, akár nagy lendülettel is, de igazából felszállni, magát megvédeni, s a magyarságot a jövõnek átmenteni Magyarország csak akkor tudja, ha sikeresen befejezõdik a nemzet határmódosítás nélküli politikai integrációjának folyamata. A VMDP szerint a határmódosítás nélküli politikai integráció, a nemzeti érdekérvényesítés eszközei, a tényleges magyar autonómia, a szavatolt képviselõi helyek a parlamentben, s a kettõs állampolgárság. Jusson eszünkbe: a szabadságharc utáni fagyos évtizedet kiegyezés követte. Azt pedig a nemzet újra felemelkedése. A cél, Trianon után is ugyanaz: a nemzeti egység megteremtése, a Kárpát-medencében élõ magyarok közös felemelkedése – ahogy itt már hallottuk -, összekapaszkodása.
Tari István elsõként a Nemzeti dalról, annak mondanivalójáról szólt, majd kifejtette:
-A XX. század, az nem a mi felemelkedésünk volt. A XX. században - a nagyhatalmak gaztettei által - valóban a Kárpát-medence magyarsága volt a legvesztesebb, aki a XX. században az utódállamok zsákmányává vált. Több nemzedéken keresztül kiskorúsítottak valamennyiünket, és ezeknek az embereknek kellene most talpra állniuk. Az értékest az értéktelentõl kellene megkülönböztetniük. Végül is addig leszünk szegények, amíg nem ismerjük fel a saját értékeinket. Ebbõl következõen egy nagyon fontos kérdést kellene megfogalmaznunk, amelyet már 161 évvel ezelõtt is megfogalmaztak a Kárpát-medencében, az a kérdés így szól: mit kíván a magyar nemzet? Van-e magyar érdek? És mi a magyar érdek? Mindaddig, amíg az anyaországban, a Kárpát-medencében hosszútávon ez nem fogalmazódik meg, nagyon nehéz a dolgunk. Mi itt ezt megpróbáltuk megfogalmazni és én azt gondolom, hogy nemzetünk megfiatalodása az egy fontos kisugárzás, az áldozathozatal még fontosabb kisugárzású, és az igazi áldozatoknak akkora kisugárzása van, hogy még 161 évvel késõbb is össze tudunk köréje jönni, és mi is eköré a sugárzás köré gyűltünk össze most.
Az ünnepi beszédek után elhelyezték a kegyelet virágait a Kossuth-szobornál. A Magyar Köztársaság belgrádi nagykövetsége nevében dr. Szilvágyi Tibor õrnagy, katonai attasé koszorúzott, Magyarország szabadkai Fõkonzulátusa nevében pedig Nagy Ferenc fõkonzul. Továbbá a Magyar Nemzeti Tanács, a VMSZ, a VMDP, a VMDK, valamint e pártok több helyi szervezete, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga, a helybeli Demokrata Párt is virágot helyezett el, ugyanakkor képviseltette magát több önkormányzat, és helyi közösség.

Kónya-Kovács Otília