2008. december 02. – XII. SÁNDORFALVI BÖLLÉRNAPOK

A muzslyai Petõfi Sándor MME néhány tagja november 29-én, a magyarországi Sándorfalván részt vett a XII. Böllérnapokon. Kora reggel, hat órától várták a vendégeket, majd amikor már mindenki megérkezett, a sándorfalvi kisbíró kidobolta, kihirdette az egész napra szóló programot. Ezután Kakas Béla polgármester úr üdvözölte a versenyzõket, nézelõdõket. A böllértalálkozón részt vett Dóc, Újszentes (Románia), Muzslya (Szerbia), Sándorfalva, a sándorfalvi CKÖ (Cigány Kisebbségi Önkormányzat), Békés megye, Vas megye, a Szegedi Tűzoltók, a Sándorfalvi Rendõrök, valamint a Hódmezovásárhelyi Rádió7 csapata. A hagyományos rendezvény verseny jellegű volt, és az általában öt fõs csapatok különféle finomságokat, magyarán disznóságokat készítettek a fél-fél disznóból. Volt közben csöröge sütés, böllérmasszázs, működött a böllérnapi jósda is, de játszóházba is várták a gyerekeket, sõt kézműves műhelyben is kipróbálhatták ügyességüket az érdekeltek. A gyerekek nagy örömére állatsimogatáson is részt vehettek. Ezen kívül váltogatták egymást az együttesek, énekesek, muzsikusok a színpadon, mint Bódi Csaba, vagy a Sógorok duó, meg vendégként fellépett Forgács Gábor humorista is. A Széchenyi udvar elõtti utcarészen pedig kirakodóvásár is volt.
A muzslyai Petõfi Sándor MME csapatát képviselte Csordás György, fõböllér, Csordás Mária, Dobó József, Dobó Ibolya és Horváth Júlia. Csordás György elmondta, hogy mivel hagyományos rendezvényt hirdettek meg, õk így készültek fel erre a megmérettetésre, régi, kézi kolbásztöltõvel jelentek meg, azonban nagyon sokan fittyet hányva a hagyományos jelzõre, elektromos töltõvel, pillanatok alatt végeztek a munkával. Egyébként a muzslyaiak készítményei iránt nagyon sokan érdeklõdtek, venni szerettek volna a hurkából, kolbászból, de erre azonban nem volt lehetõség, hiszen az esti bálban is falatozni kellett.
Kátai János fõböllér egyébként elmondta, hogy a legnagyobb disznót (220 kg) jótékonykodásra szánták, tehát Sándorfalva szegényebb sorsú polgárai között szerették volna szétosztani, azonban a 40 értesített család közül, mindössze 10-en tisztelték meg a szervezõket azzal, hogy személyesen eljöttek a disznótoros kóstolóért. Tavaly ugyanis házhoz szállították nekik a finom falatokat, az idén pedig megkértek mindenkit, hogy látogassanak el a rendezvényre.
Annyi bizonyos, hogy itt senki sem maradhatott éhen, hiszen a böllérnapokon nézelõdõk is kóstolgathatták a kolbászt, hurkát, miegymást.
Este disznótori virrasztó bállal zárultak a böllérnapok.

A megnyitás
Pálinkázás
Csapatmunka
Hogyan kell....?
Muzslyai böllérek
A játszóház
Millió csöröge
A böllérbál
Fõoldal