Február 22-én tartotta meg hagyományos farsangi
teadélutánját a muzslyai Nõk Klubja a Petõfi
Sándor MME nagytermében. Palatinus Aranka elnökasszony
elmondta, hogy vendégek érkeztek Tóbáról,
Újvidékrõl, Magyarcsernyérõl, Beodráról,
Szenttamásról, Becsérõl, Erzsébetlakról
és Lukácsfalváról, valamint Nagybecskerekrõl,
a arko Zrenjanin és a Bagljas helyi közösségbõl,
továbbá Tordáról és Magyarittabérõl
két-két csoport képviseltette magát. A farsangi
teadélutánon javában folyt a barátkozás,
a társalgás, a „merészebb” hölgyek
pedig maszkokba bújva próbálták meg elūzni
a telet. A három legszebb jelmezt a zsūri díjazta is,
és a nyerteseknek az Ormai aranymūves biztosította az
ajándékokat. Ezúttal elsõ díjas lett
egy cigányasszonynak álcázott hölgy, akit
Szūcs Danicának hívnak és Nagybecskerekrõl
érkezett. Második díjat kapott a helybeli Kocsis
Erzsébet, aki ezúttal rózsafának öltözött
be, és harmadik díjat egy, még egészen fiatal,
beodrai menyecske kapta, aki mindössze nyolcadik osztályba
jár. (Igaz, a zsūri Piroskát ismerte fel benne…
Tévedni emberi dolog, nemde?) Az elnökasszonytól
még megtudtam, hogy ezzel a rendezvénnyel fel szeretnék
eleveníteni az õseink hagyományait, ugyanis a szüleink,
nagyszüleink a hosszú téli estéken így
szórakoztak, a farsangi idõszakban tartottak bálokat,
de ekkor került sor a lakodalmakra is, hiszen a dologidõben
ilyesmire nem volt alkalom. A szervezõk süteményekkel,
teával, tejjel, dobostortával kedveskedtek a vendégeiknek,
és természetesen gazdag tomboláról is gondoskodtak.
A vendégegyesületek vezetõi bemutatkoztak, és
elhozták az otthonmaradtak üdvözleteit. A jó
talpalávalót ezúttal is Palatinus Ervin szolgáltatta.
Kocsis Erzsébet, az idén a rózsafa szerepében
mutatkozott be - nem kis sikerrel. Mint mondta 75 szál rózsát
varrt fel a zöld ruhaanyagra, amelyre ugyanabból az anyagból
leveleket is kreált. Nem kis munka volt, de megérte. Erzsébet
különben minden évben valami különleges maszkba
bújik, amelyet saját kezūleg készít el.
Arra a kérdésemre, hogy az ilyen alkalmakra készített
ruháknak mi lett/lesz a sorsa, elmondta, hogy az iskolás
gyerekek idõnként ellátogatnak hozzá, hogy
kölcsönkérjék egy-egy darabját, de ugyanakkor
a terve az, hogy egyszer majd sorban kiállítja a maszk-munkáit,
mondjuk egy teadélután keretében.
Kónya-Kovács
Otília