A
március 27-e és április 5-e között, Muzslyán megrendezett Vajdasági
Magyar Amatőr Színjátszók Találkozóján vasárnap eredményt hirdettek.
A zsűri tagjai - Ágoston Pribilla Valéria, Brestyánszki Boros Rozália
és Kőrösi István – döntést hoztak. A díjkiosztón Kőrösi István öntötte
szóba a zsűri véleményét, megköszönve a csoportok által nyújtott élményt:
-Úgy gondolom, az idei találkozó a meglepetések, a megfiatalodás és
az újjáéledés találkozója volt. A tíz nap leforgása alatt nagyon sok
kellemes meglepetés ért bennünket. A csoportok óriási fejlődésének voltunk
szemtanúi. Színészi alakítások, rendezések kidolgozottságának, igényes
színházi gondolkodásnak a jegyében telt el ez a több mint egy hét. Fiatalodást
tapasztaltunk, hiszen több társulatnál is tizenéves, igen nagy tehetséggel
rendelkező, debütánsokat láthattunk. Az újjáéledést is megtapasztaltuk,
hiszen volt olyan csoport, amely tíz év kihagyás után lépett újra színpadra.
Sokasodtunk is, az idei találkozónak 310 részvevője volt, és 12 előadás
helyett 16-ot tekinthettünk meg.
A három főszervező, Gondi Martina és Lódi Andrea a VMMI munkatársai,
valamint Sutus Áron a VMMSZ munkatársa segítségével Ágoston Pribilla
Valéria, a zsűri elnöke és Dudás Károly a Vajdasági Magyar Művelődési
Szövetség elnöke adták át a díjakat. Eredetileg az izgalom fokozása
érdekében, fordított sorrendben történt a Találkozó díjainak kiosztása,
itt azonban kezdjük a két fő díjjal.
A szilágyi Mosoly Amatőr Színjátszó Csoport Pataki László-díjban részesült
a Találkozó legjobb hagyományos keretek között megvalósított előadásért,
Lénárd Róbert: Dagasztók című darabjáért. A Zentai Színtársulat, Kovács
Ákos – Máriás Endre: Az éjjel menyasszonya című előadásért pedig kiérdemelte
a Bambach Róbert-díjat.
A közönség-díj Topolyára került, a MARA Amatőr Színháznak adományozták,
Luigi Pirandello: Az ember, az állat és az erény című előadásért.
A péterrévei Karinthy Frigyes Színjátszó Kört a zsűri Garay Béla-díjban
részesítette a közösségteremtő tevékenységért.
A legjobb férfi főszereplőnek járó, Szilágyi László-díjat a péterrévei
Dóka József vehette át, Johann-Wilhelm Möbius szerepéért, a Friedrich
Dürrenmatt: A fizikusok című előadásban.
A Ferenczy Ibolya-díj a legjobb női főszereplőnek jár, ezúttal a tóbai
Lackó F. Erzsébet, Kató szerepéért kapta, a Békeffy István – Stella
Adorján: Jöjjön elsején! című előadásban.
A nagykikindai Tóth Hunor érdemelte ki a legjobb férfi mellékszereplőnek/epizodistának
járó, Nagy István-díjat, a Fiatalember szerepéért, Edward Albee: Az
amerikai álom című előadásban.
A zsűri a Magyari Piri-díjat a legjobb női mellékszereplőnek/epizodistának
ítéli oda, ezúttal Kónya Renáta, Kató, a feleség szerepéért vehette
át, Bogdánfi Sándor egyfelvonásosában (Magyarkanizsa).
Nagybali Tamara Szántó Róbert-díjban részesült a legszebb színpadi beszédért,
Kovács Ákos – Máriás Endre: Az éjjel menyasszonya című előadásában játszott
szerepéért (Zenta).
Az idén első alkalommal került kiosztásra a Berta Ferenc-díj, amely
a házigazdákat illeti meg, ezúttal a muzslyai Petőfi Sándor Magyar Művelődési
Egyesület vehette át.
A Találkozó díjkiosztó gálaestjén hat különdíj is kiosztásra került.
A Magyar Nemzeti Tanács különdíját a topolyai MARA Amatőr Színház, a
legjobb színészi összjátékért kapta.
A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet színészi különdíjat adományozott
a kisoroszi Radics Ignácnak, Örkény István Pisti a vérzivatarban című
előadásban Pisti szerepéért.
A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség különdíját a legjobb jelmezért,
kellékért, látványért és díszletért a nagykikindai József Attila Színtársulat
vehette át, Edward Albee: Az amerikai álom című előadásban megvalósított
jelmez, látvány- és díszlettervért.
A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség különdíját a legígéretesebb
fiatal pályakezdőnek, a csókai Mészáros Martin vehette át, az Úr szerepéért,
a Disznóland című előadásban.
A Hét Nap különdíja - színészi különdíj - a bácskertesi Guzsvány Attilát
illette meg, Szellemfi szerepéért, Szigligeti Ede: Lilomfi című előadásban.
Kishegyes község önkormányzatának különdíját, a sajátos színházi nyelvért
Juhász Irma vehette át, a Sziveri János Művészeti Színpad előadásában
bemutatott Sziveri János: Szelídítés című darabjáért.
A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség színészi különdíjat adományozott
a szilágyi Budacs Zsoltnak Kárón szerepéért, Lénárd Róbert: Dagasztók
című előadásában játszott szerepéért.
Dudás Károly a Találkozó záróbeszédében, a zárszóban megköszönte a közreműködést
mindenkinek, aki hozzájárult a Találkozó sikerességéhez. Történelmi
pillanatnak nevezte a házigazdának járó díj bevezetését, hiszen Berta
Ferenc volt a Találkozó egyik elindítója, és nélküle nem jöhetett volna
létre e mozgalom. Az elnök beszédét azzal zárta, még ha Berta Ferencnek
az első álma az volt, hogy Kisorosz legyen mindig a házigazdája e rendezvénynek,
majd az álom módosult, hogy egyik évben Bánátban, a másikban pedig Bácskában
rendezzék meg… Találkozunk jövőre, valahol egy bácskai művelődési egyesületben
– mondta Dudás Károly.
Az est fénypontja, a meglepetés-előadása egy csodálatosan szép monodráma
volt, immár hagyományosan a Találkozó hivatásos előadással zárult. A
budapesti Szabó Dezső Katakombaszínház Jókai Anna regénye alapján készült
Én, szegény Sudár Anna című monodrámája került bemutatásra, Kincses
Elemér rendezésében. Előadta Bálint Márta színművésznő. A szűnni nem
akaró vastaps mindent elárult…
Valaki azt gondolná, hogy a díjkiosztással befejeződött a Vajdasági
Magyar Amatőr Színjátszók XIV. Találkozója. Nem. Folytatás lesz, egy-másfél
hónap múlva ugyancsak Muzslyán rendeznek egy (ki)értékelő, összegző,
elemző tanácskozást. Talán csak egy kis szusszanásra van idő, és jön
a folytatás, kezdődik a XV. szemlére való felkészülés.
Kónya-Kovács
Otília