FÕOLDAL  
HK MUZSLYA
 
MÁRIA SZENT NEVE
 
SZERVÓ M. ISKOLA
   
   
PETÕFI ME
 
LEHEL SK
 
   
   
   
   
   
MAGYAR HÁZ
 
 

SZJMSZ

   
   
MUZSLYAI ÚJSÁG-137
 
AMATÕR SZAKÁCSOK
 
KÖZÉP-BÁNÁTI
     
   
   
Mária Szent Neve római katolikus templom
   
 

BÉRMÁLKOZÓK TALÁLKOZÓJA

Muzslyán és Nagybecskereken szervezték meg március 27-én a bérmálkozók püspökségi szintû találkozóját. A fiatalok Székelykevérõl, Törökbecsérõl, Lukácsfalváról, Kisoroszról, Muzslyáról, Magyarcsernyérõl, Nagybecskerekrõl, Szentmihályról, Tóbáról, Csókáról, Feketetóról, Nagykikindáról, Nezsénybõl, Torontálvásárhelyrõl, Tamásfalváról és Erzsébetlakról érkeztek. Ami a találkozót jellemezte: közös ima, húsvéti szentgyónás, barátkozás, közösségi játékok, városnézés, szentmise.

Kalapis Szt??án atya összefoglalója!

k-ko


A SZÓRVÁNYOK EGYESÍTÉSE A DÉLVIDÉKEN – TUDOMÁNYOS KONFERENCIA
A muzslyai Emmausz fiúkollégiumban március 26-a és 28-a között tartották meg a Szórványok egyesítése a Délvidéken elnevezésû tudományos konferenciát, amelyet a Híd – Európáért Nemzetiségi Egyeztetõ Fórum szervezett a magyarországi Külügyminisztérium támogatásával. A vendégek egy része pénteken érkezett, Kalapis Stojan szalézi szerzetes, a kollégium vezetõje a házigazdák nevében köszöntötte a jelenlevõket, majd Ádám Bíborka és dr. Klotz Péter a Híd – Európáért Nemzetiségi Egyeztetõ Fórum alelnökei az egyesületrõl szóltak. Az ENCEF 2005-ben jött létre, amikor felmerült az ötlet, hogy létre kellene hozni egy olyan ernyõszervezetet, amely határokon átívelõen foglalkozik a nemzeti kisebbségek ügyével, tehát ernyõszervezetként a Kárpát-medencére kiterjedve érdekképviselettel foglalkozik. Számos együttmûködõ partnerük van, akik nem tagok, de viszont különbözõ projektumokban együttmûködtek, ez nagyon fontos a pályázatírások során, hiszen sokszor szükség van együttmûködõ partnerekre. Az ENCEF feladatai közé tartozik az érdekképviselet, a különbözõ projekteknek a megszervezése, ami fõként konferenciákban nyilvánult meg az utóbbi években. Tavaly Kolozsvárott tartották meg az elsõ Szórványok egyesítése konferenciát, ott fõleg a hangsúlyt a civil önszervezõdésre, az oktatásra és az ifjúság kérdésére helyezték, akkor úgy döntöttek, hogy az idén az érem másik oldalát vizsgálják meg, és a gazdasági fejlesztést, a gazdasági együttmûködést, a határokon átívelõ gazdasági együttmûködés témáját tárgyalják meg.
A részvevõk bemutatkozása során Dulka Andor a Délvidéki Szórvány Alapítványról szólt, dr. Zsoldos Ferenc a zentai Ci-Fi Civil Központ munkáját ismertette, Talpai Sándor a VMSZ alelnöke, a kisoroszi Torontál Szórványközpontról tájékoztatott, Karda Róbert az alapítvány világi vezetõje a romániai Dévai Szent Ferenc Alapítványról beszélt, Hegyeli Attila a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségérõl szólt, az esten jelen volt még prof. dr. Pozsony Ferenc a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke, a Babes-Bolyai Tudományegyetem dékán-helyettese, Horkay Nándor a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft. igazgatója, Körtélyessi Szabina tervezõ-elemzõ gyakornok a VÁTI-ban, dr. Czene Zsolt a konferencia egyik elõadója, Hajnal Virág, kutató, Pósa Krisztián a HTMH volt fõosztályvezetõ-helyettese, és Viola Lujza magyar-szerbhorvát szakos tanár, a VMPE elnökségi tagja.
A konferencia második napja egy sajtótájékoztatóval indult, amelyen részt vett dr. Adamov Dávid a Híd – Európáért Nemzetiségi Civil Egyeztetõ Fórum elnöke, dr. Becsey Zsolt az Európai Parlament volt képviselõje, a Hét Határ Egyesület elnöke, Tõkés László az Európai Parlament képviselõje, az Európai Néppárt képviselõcsoportjának tagja és Tápi Lajos vezetõ konzul. Dr. Adamov Dávid hangsúlyozta, hogy e konferencián szeretnének – a lehetõségekhez mérten – pozitív jövõképekrõl hallani, és a problémákra megoldási javaslatokat kidolgozni, jelen pillanatban elméleti szinten, de ez nem marad így, hiszen szeretnének egy dinamizmust biztosítani ennek a rendezvénysorozatnak, éppen ezért jövõre is megszervezik majd, ugyancsak szórvány-témában, a Kárpátalján.
A sajtótájékoztatót követõen dr. Becsey Zsolt a Határokon átívelõ gazdasági együttmûködés és a hatása a szórvány közösségekre címmel tartott elõadást, dr. Czene Zsolt a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft., Stratégiai Tervezési és Vidékfejlesztési iroda projektcsoport vezetõje a Helyi gazdaságfejlesztés – ötletadó megoldások, jó gyakorlatok címmel értekezett. Búcsú Lajos Baja alpolgármestere a Környezetgazdálkodás, hulladékgazdálkodási modell határok nélkül címmel tartott beszámolót. Dr. Kégler Ádám, a Magyar Tudományos Akadémia Politikai Tudományok Intézetének tudományos munkatársa a Civil érdekérvényesítés az Európai Unióban címmel tartott elõadást. Pósa Krisztiánnak a Határon Túli Magyarok Hivatala volt fõosztályvezetõ-helyettesének a Délvidéki magyarság a Bánátban volt a témája, Talpai Sándor a VMSZ alelnöke a Mit tehet a VMSZ a szerbiai szórványmagyarokért kérdést fejtegette, Rácz Szabó László az MPSZ pedig a párt szórványpolitikájáról szólt. Szombat délután volt egy könyvbemutató, azon kívül két kerekasztal-beszélgetésre is sor került. Az egyik témája volt A Kárpát-medencei szórvány civil szervezetek helyzete és jövõbeni víziói, a másik pedig A szórvány közösségek fennmaradásának kulcsterülete: a gazdasági fejlesztés.
Vasárnap, a zárónapon, a konferencián felvetett javaslatokról beszélgettek, és leírták azokat a konkrét mozzanatokat, amelyekre a jövõben nagy hangsúlyt kell fektetni.
Dr. Klotz Péter a Híd – ENCEF alelnöke összefoglalójában elmondta, azt is fontosnak tartják, hogy megismerkedhettek a konferencia idejére otthont adó kollégiummal, az oktatási és kulturális vetületével, egyáltalán a bánáti szórvány helyzetével, de ugyanakkor, mivel a Kárpát-medence minden szegletébõl jöttek részvevõk, tehát voltak Csángóföldrõl, Erdélybõl, Délvidékrõl, Szlovákiából és az anyaországból (várták a részvevõket még Kárpátaljáról, azonban vízum-ügy miatt nem tudtak jelen lenni). Dr. Klotz kiemelte az elõremutató konkrét elképzeléseket, amelyek a konferencia zárónapján fogalmazódtak meg, amely szerint mindenképpen indokolt összefogni a szórványmagyarság kollégiumait, részükre egy közös szervezetet kell létrehozni, amely segítségével közösen tudnák kihasználni azokat az elõnyöket, amelyek a turizmusban, a gazdasági és az oktatási lehetõségekben rejlenek.
A részvevõk egyetértettek abban, hogy létre kell hozni egy levelezõlistát, amely segítségével majd tartják a kapcsolatot egymással, továbbá a VÁTI Magyar Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Nonprofit Kft. képviselõi - akik egyébként Európai Uniós források kezelésével, monitoringjával foglalkoznak - felajánlották, hogy az EU-s források felkutatásában segítségükre lesznek, ugyanakkor az egyesület tagjai részben a közigazgatásban szerzett ismereteiket, részben az Európai Parlamentben szerzett ismereteik révén ezekre a nehézségekre, problémákra, illetve a lehetõségekre felhívják majd a figyelmet.
Dr. Klotz Péter az ENCEF alelnöke még elõrevetítve elmondta, a tervek szerint a konferenciának folytatása is lesz, jövõre minden valószínûség szerint a kárpátaljai Aknaszlatinán szervezik meg a konferenciát.
A konferencia két utolsó napjáról szól az itt hallható beszámoló!

Kónya-Kovács Otília








BOGOZÓI TRÉNING
Március 5-én és 6-án szervezték meg a délvidéki Háló Közösség bogozóinak tréningjét, amelyen a fõ téma a kiscsoport vezetõk képzése volt. Már szinte hagyománnyá vált, hogy a tavasz kezdetén, a nagyböjt alatt szervezik meg ezt a tréninget - amely egyben lelki gyakorlat is -, hogy felkészüljenek a Húsvétra. A bogozók részére általában olyan témát választanak, amelyet utána a „hálós” munkásságukban föl tudnak használni. Több alkalommal kaptak a szervezõk olyan visszajelzést a csoportvezetõktõl, hogy néha gondot okoz nekik egy-egy kiscsoportos munka, mert nem vettek részt ilyen képzésen, és néha nem tudják kezelni az adódott szituációkat. Pénteken este msgr. Gyuris László, nagybecskereki plébános tartott elmélkedést, azt követõen gyónási alkalom volt, majd következett a nélkülözhetetlen elcsendesedés. Szombaton, a nap legnagyobb részében a kiscsoportos vezetõk tréningje folyt, Szeibert András, a Háló mozgalom alapítója vezette a képzést, és segítségére volt még Szénási Judit a Háló egyesület észak-nyugati régiójának vezetõje.
A muzslyai Emmausz fiúkollégiumban megtartott tréningen összesen 30-an vettek részt. A bogozók Székelykevétõl Szabadkáig Vajdaság több telepélésérõl érkeztek.
A Meleghy Nándorral a Háló munkatársával és Szeibert Andrással, a magyarországi elõadóval készült beszélgetés.
Kónya-Kovács Otília

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ AZ EGYHÁZI VAGYON-VISSZASZÁRMAZTATÁSRÓL

A nagybecskereki püspökségen február 23-án sajtótájékoztatót tartott msgr. dr. Német László megyéspüspök, amelyen az egyházi vagyon visszaszármaztatásának ütemérõl, különös tekintettel a nagybecskereki püspökség tulajdonának visszaszármaztatásáról volt szó. Msgr. dr. Német László nagybecskereki megyéspüspök nyilatkozatában elmondta, hogy a nagybecskereki püspökségrõl 176 tárgy van, ezek között ingóságok és ingatlanok is találhatók.
-Míg a II. Világháború után egyetlen döntéssel elvettek tõlünk nagyon sok mindent, ma a restitúciós törvény azt látja elõ, hogy a volt tulajdonosoknak kell bebizonyítaniuk, hogy az övéké volt akkoriban a föld, az ingatlan, vagy a kulturális örökséghez tartozó ingóság – mondta a püspök atya.
A sajtótájékoztatóra az adott okot, hogy a múlt héten Nagybecskereken jártak a belgrádi vagyon-visszaszármaztatási iroda képviselõi, akik azért jöttek, hogy bebizonyosodjanak arról, a volt egészségügyi szakközépiskola által használt épületrészt valójában már nem használják oktatási célokra. Egyébként ezt az épületet a Miasszonyunkról elnevezett Szegény Iskolanõvérek építették az 1800-as években, akkor leánygimnáziumként mûködött. Köztudott, hogy a II. Világháború után, 1944-ben a kommunista rendszer rögtön betiltotta az iskola mûködését, 1949-ben pedig teljesen elvették az épületet is, és utána 1969-tõl az egészségügyi szakközépiskolát hozták ott létre. 2009. szeptember elsején az egészségügyi szakközépiskola átköltözött egy egészen új iskolaépületbe, és azóta a szóban forgó épület üresen áll.
-Amikor a belgrádi illetékesek itt jártak Nagybecskereken, akkor bejártuk az épületet, és fájó szívvel állapíthattuk meg, hogy (a II. Világháborúig) Nagybecskerek egyik vezetõ iskolája milyen rossz állapotban van. Az egészségügyi szakközépiskola igazgatónõje elmondása szerint 1969 óta szinte semmit sem javítottak az épületen, csak kisebb munkálatokat tudtak rajta elvégezni. A vagyon-visszaszármaztatási bizottság már valójában döntést hozott ez ügyben, azonban az állami jogvédõ kérelmének tettek eleget, hogy fizikailag is bebizonyosodjanak arról, hogy az épületben már nem folyik oktatás/nevelés. Minden bizonnyal az illetékesek döntése április elején lép hatályba, húsvét táján lesz jogerõs, ekkor kerül vissza a Szegény Iskolanõvérek tulajdonába az épület. – mondta dr. Német László püspök, majd folytatta – Terveink, álmaink vannak, persze annak is tudatában vagyunk, hogy a felújítás nagyon sok pénzbe fog kerülni, mintegy 750 ezertõl 1 millió euróig. E kérdés kapcsán már találkoztam Nagybecskerek polgármesterével is, nekik is vannak ötleteik, elképzeléseik, persze majd csak akkor tudunk továbblépni, amikor már a kezünkben lesz a tulajdonjogi dokumentáció, hiszen akkor már konkrétan szervezhetünk is valamit. Mindannyiunk vágya az – a Szegény Iskolanõvérek, a város vezetõinek és a püspökségnek is a vágya -, hogy az épület továbbra is kötõdjön az oktatás, a nevelés, a kultúra feladataihoz.

Mindenképpen az Iskolanõvérek szeretnének megtartani, berendezni saját részükre egy részt, amelyben ugyancsak oktatói munkát végeznének a jövõben.A bánsági püspökség a vagyon-visszaszármaztatás során mintegy 2000 hektárnyi földterületre számíthat. A püspök atya elmondta, hogy amikor a plébániákat alapították, akkor az Osztrák-Magyar császári hatalom, elég jó földeket adományozott a plébániáknak, persze azóta már két ízben is átírták a telekkönyveket, megtörtént a földterületek átcsoportosítása, közben több helyen is elégették a régi földpapírokat, dokumentumokat. A tulajdonjog bizonyítékaként az Osztrák-Magyar Monarchia kataszteri archívumából lehet beszerezni - Bécsbõl, illetve Temesvárról - a kellõ dokumentumokat, amelyeket szerencsére hivatalos dokumentumnak elismernek a szerbiai illetékesek.
Msgr. dr. Német László nagybecskereki megyéspüspök nyilatkozata!

k-ko


TÍZPARANCSOLAT - DÍJKIOSZTÓ
A nagybecskereki egyházmegye 25 éves jubileumára készülõdve, az Igehirdetés évében, tavaly októberben irodalmi és képzõmûvészeti pályázatot hirdetett a nagybecskereki püspökség Tízparancsolat címmel. 2009. november 5-ig lehetett beküldeni a pályamunkákat, majd azután a bíráló bizottság elvégezte a munkáját, a díjakra érdemesek nevét is közzétették, azonban a díjkiosztót két alkalommal is el kellett halasztani a járványveszély miatt. A díjkiosztó ünnepségre január 12-én került sor a püspöki lakban. Az irodalmi pályázatra beérkezett munkákról msgr. Bogdán József törökkanizsai plébános mondott véleményt, értékelést, a rajzokról msgr. dr. Német László nagybecskereki megyéspüspök szólt, aki elmondta, hogy az alkotásokat a székesegyházban is kiállítják, hogy a hívõk közül minél többen megtekinthessék. A képzõmûvészeti pályázatra 400, az irodalmi pályázatra pedig 30 alkotás érkezett.
A szép rajzokért díjazták az óvodások kategóriájában az udvarszállási Virág Filipet és Virág Teodórát, az 1-2. osztályosok kategóriájában elsõ díjat kapott a magyarcsernyei Bacsik Réka, második lett a szajáni Kovács Dominika, harmadik díjat kapott a padéi Gera Kornélia. A 3-4. osztályosoknál legjobbnak bizonyult a magyarcsernyei Biacsi Nikolett alkotása, második díjat kapott a magyarcsernyei Oláh Anita, míg harmadik díjban részesült a tordai Kurcinák Martina. Két különdíjat is kiosztottak ebben a kategóriában, amelyet a nagybecskereki Kovács Imola és a magyarcsernyei Márton Róbert érdemelt ki. Az 5-6. osztályosok kategóriájában elsõ lett a tordai Németh Vilmos, második a székelykevei Stepanoviæ Krisztina és harmadik díjban részesült a törökbecsei Tápai Leon. A 7-8. osztályosoknál elsõ díjat kapott a székelykevei Borsós Hajnalka, második díjban részesült a tordai Gyõri Erzsika, míg harmadik díjas lett a tamásfalvi Merzsa Ottó. A középiskolások közül a képzõmûvészeti alkotásaikért elsõ díjat kapott a kikindai Popoviæ Andrea, második díjas lett a székelykevei Antalfi Andor és harmadik díj járt az ürményházi Barna Beátának.
Az irodalmi pályázatra csak az általános iskola felsõsei és a középiskolások munkáit várták, az 5-6. osztályosok munkái közül díjban részesítették a szajáni Kõmûves Edvárdot és Hirsing Szanellát, meg a Veliko Središte-i Jelena Jankoviæ-ot. A 7-8. osztályosoknál díjazták a tordai Csipa Emesét és Kószó Klaudiát, a szajáni Palatinus Klaudiát és Gubacskó Leontinát, valamint a Jasenovo-i Tamara Horti-t és a Krušèica-i Ana Marek-et. A középiskolások közül díjban részesült a muzslyai Báló Attila és a nagybecskereki Osztermann Valentina.
Msgr. dr. Német László püspök atya összefoglalója!
k-ko



DON BOSCO EMLÉKMISE MUZSLYÁN

Bosco Szent Jánosra, a szalézi rend megalapítójának tiszteletére és emlékére tartottak szentmisét a muzslyai Mária Neve templomban január utolsó napján. A szentmisét msgr. Huzsvár László nyugalmazott nagybecskereki megyéspüspök celebrálta oltártestvéreivel együtt, msgr. Gyuris Lászlóval, nagybecskereki . Az emlékmisén jelen voltak a helybeli általános iskola tanulói, tanítóikkal és tanáraikkal együtt, meg a muzslyai és a környékbeli hívõk is. Közremûködött a Mária Neve templomban mûködõ Domonkos énekkar.

Kónya-Kovács Otília


GYERTYASZENTELÉS
Gyertyaszentelõ Boldogasszony ünnepén, február 2-án arra emlékezünk, hogy Szûz Mária Jézus születése után negyven nappal bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban. Az elõírt áldozat fölajánlásakor jelenlévõ agg Simeon Jézust a nemzetek megvilágosítására szolgáló világosságnak nevezte. Innen ered a gyertyaszentelés szokása.
A szentelt gyertya mint Jézus Krisztus jelképe egyike a legrégibb szentelményeknek. Keresztelésig az újszülött mellett világított, hogy a „pogánykát” a gonosz, rossz szellemek ki ne cseréljék. Amikor a fiatal anya elõször ment templomba az ún. egyházkelõre vagy avatásra, szintén gyertyát vitt a kezében.
Gyertyát égettek a súlyos beteg és a halott mellett is. Néhol a haldokló kezébe szentelt gyertyát adtak, „hogy annak fényénél múljon ki a világból”. Mindenszentek és halottak napján, de más nagyobb ünnepeken is meggyújtották a szentelt gyertyát. A vallásos néphit szerint vihar, égzengés, villámlás és jégesõ alkalmával is szentelt gyertyát kell gyújtani.
Gyertyaszentelõ napjához idõjárásjósló hiedelmek is kapcsolódnak. Általában úgy vélik, hogyha február másodikán jó idõ van, akkor késõn tavaszodik. Ezért „Gyertyaszentelõkor inkább a farkas ordítson be az ablakon, minthogy a nap süssön”
.

Fogadják szeretettel a Liliom, a muzslyai Római Katolikus plébánia értesítõjét, amelyet ezentúl minden héten leközlünk. Az értesítõ tartalmazza a plébánia aktuális eseményeit, valamint a szentmisék rendjét is.

Liliom 49.szám............Liliom 50.szám

Liliom 51.szám............Liliom 52.szám


DÉLVIDÉKI BOGOZÓK ÉS SEGÍTÕK LELKI NAPJA MUZSLYÁN

A délvidéki Háló – Közösségfejlesztõ Keresztény Egyesület bogozói és segítõi részére tartottak január 16-án lelki napot Muzslyán, az Emmausz fiúkollégiumban. A szép számban megjelent bogozók és segítõk Vajdaság minden tájáról érkeztek, összesen 40-en voltak. A délelõtt folyamán mindannyian megosztották érzéseiket egymással, hogy miért is mondtak igent a meghívásnak, majd mintegy ráhangolódásként Ft. Mellár József, csókai plébános tartotta meg bevezetõ elmélkedését, melynek témája az egyház és a (kis)közösség volt. Utána szentségimádásra került sor a kollégium kápolnájában, majd egy szentmisén vettek részt a jelenlevõk. A délután folyamán elkészítették a délvidéki „hálós” események tervét a 2010. évre, amely szerint mintegy 11 alkalommal kerül majd az év folyamán, különbözõ helyszíneken Háló-találkozókra. A lelki napon arra is sor került, hogy a múlt évben megkezdett, délvidéki kisközösségek feltérképezésének projektumáról is beszámoljon Meleghy Nándor, a délvidéki koordinátor, pontosan ismertetve az egybegyûltekkel, hol is tartanak pillanatnyilag a munkával. Az eddigi munka folyamán 290 kisközösséget írtak össze Vajdaság-szerte, a továbbiakban a szerémségi részt és Belgrád környékén mûködõ közösségek feltérképezése lesz a feladatuk. A találkozót azzal zárták, hogy mindenki összefoglalva elmondta, mit visz haza, saját (kis)közösségébe errõl a lelki napról.
- Halmai Tibornak, a Délvidéki Háló egyesület koordinátorának összefoglalója.
- Meleghy Nándor, délvidéki projektfelelõs a kisközösségek feltérképezésérõl.

Kónya-Kovács Otília




VIII. HÁLÓ TALÁLKOZÓ
Kisebb létszámmal zajlott le a hétvégén a háromnapos, VIII. Délvidéki Háló Találkozó Muzslyán, az Emmausz fiúkollégiumban. Halmai Tibortól, a délvidéki Háló Közösségfejlesztõ Keresztény Egyesületének elnökétõl megtudtuk, hogy azok a helységek képviseltették magukat, amelyek az elõzõ években is jelen voltak a Háló találkozókon. Összesen 20 helységbõl, 65 képviselõ jött el a találkozóra. Péntek délutánra várták a részvevõket, majd este egy bûnbánati liturgián vettek részt, és kis mécseseket helyeztek el a Mária Szent neve templom oltára elé, szimbolikusan is kifejezve ezzel a találkozó mottóját, a „sok mindent tudunk, de legfõképpen azt, hogy ÖSSZETARTOZUNK!” jelmondatot. Szombaton délelõtt Kondé Lajos, a szegedi Dóm plébánosa tartott elõadást Összetartozás hitben címmel, délután pedig dr. Zakar Péter a Csongrád-megyei Közgyûlés alelnöke tartotta meg elõadását Összetartozás nemzetben címmel. Mindkét elõadás után csoportbeszélgetéseket tartottak. Este egy kultúrmûsorral és táncházzal zárult a nap. Vasárnap a találkozó részvevõi a nagybecskereki székesegyházban püspöki szentmisén vettek részt, majd a VIII. Délvidéki Háló Találkozó kiértékelésére került sor.
Még több fotó...


k-ko

Fogadják szeretettel a Liliom, a muzslyai Római Katolikus plébánia értesítõjét, amelyet ezentúl minden héten leközlünk. Az értesítõ tartalmazza a plébánia aktuális eseményeit, valamint a szentmisék rendjét is
Liliom 41.szám

KONFERENCIA A KATOLIKUS KISKÖZÖSSÉGEKRÕL

Október 31-én, a Háló Közösségfejlesztõ Keresztény Egyesület szervezésében tartották meg Muzslyán az Emmausz fiúkollégiumban a katolikus kisközösségek és lelkiségi mozgalmak vezetõinek konferenciáját. A téma: a kisközösségek és lelki mozgalmak szerepe és feladata a katolikus egyházban. E konferencia célja, hogy a Szerbiában mûködõ katolikus kisközösségek tudomást szerezzenek egymásról, megismerjék egymást, kapcsolatot teremtsenek egymás között és tapasztalatokat cseréljenek, és így megerõsödve építsék az egyházat.
Halmai Tibor a délvidéki Háló Közösségfejlesztõ Keresztény Egyesület elnöke az összejövetel megnyitóján üdvözölte az egybegyûlteket, akik mintegy 20 vajdasági helységbõl érkeztek és összesen 70 kisközösséget képviseltek.
Lelki ráhangolódásként a konferencia megnyitóján Roni Beraha mûvész csellón játszott, majd a konferencia részvevõit üdvözölte Koncz András a budapesti Háló Iroda vezetõje, aki e program fõ koordinátora, valamint Meleghy Nándor szólt az egybegyûltekhez, aki a szerbiai rész programjának koordinátora. A konferencia keretében két elõadást hallhattak a részvevõk, Ft. Vladislav Varga atya horvát nyelven és Ft. Pósa László atya pedig magyar nyelven tartott elõadást. Késõbb csoportmunka, majd plénum következett, és a konferencia egy záró misével ért véget, amelyet msgr. Huzsvár László nyugalmazott nagybecskereki megyéspüspök celebrált paptestvéreivel együtt.
Még több fotó...
k-ko



Fogadják szeretettel a Liliom, a muzslyai Római Katolikus plébánia értesítõjét, amelyet ezentúl minden héten leközlünk. Az értesítõ tartalmazza a plébánia aktuális eseményeit, valamint a szentmisék rendjét is.
Liliom 39.szám .............Liliom 40.szám

„TÖREKEDJETEK A SZERETETRE, KERESSÉTEK BUZGÓN A LÉLEK ADOMÁNYAIT” (1Kor 14,1)
A fenti mottóval tartották meg Muzslyán, szeptember 26-án, a plébánia rendezésében a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia Fiatalok Hivatala által szervezett elsõ Fiatalok Találkozóját. Szerbia minden püspökségekbõl érkeztek a fiatalok, ugyanakkor voltak képviselõk a montenegrói és a koszovói püspökség területérõl is, mintegy 550-en jöttek el a találkozásra, barátkozásra. A fiatalok szombaton 11 órakor érkeztek Muzslyára, majd utána Nagybecskerekre, városnézésre vezették õket a szervezõk. A délutáni órákban a foglalkozások, a csoportmunkák és a szentmise magyar és horvát nyelven folyt. Az egybegyûlteket üdvözölte dr. Német László nagybecskereki püspök is. A magyar csoportok két elõadást hallhattak a találkozó mottója kapcsán. A Gabona házaspár a mottó elsõ részét dolgozta fel, Sándor Enikõ pedig a „lélek adományai” témára mondta el saját tapasztalatait. A szentmisén a muzslyai plébánia Domonkos ének- és zenekara, valamint a szabadkai Proroci együttes közremûködött. Bemutatkozott még az Emmausz (kollégiumi) együttes, valamint Kovács Nándor, este pedig az Új Hullám zenekar szórakoztatta a fiatalokat. Egyébként a muzslyai Emmausz fiúkollégiumban szeptember 25-én, pénteken délután fogadták az ex-kollégistákat, akik részére találkozót szerveztek. Mintegy 30-an jöttek el erre a társalgásra, hogy találkozzanak a kollégiumban töltött évek alatti nevelõikkel, a barátaikkal, akikkel együtt töltötték a középiskolás éveiket. Õk is részt vettek a Fiatalok Találkozóján, animátorokként segítettek be a munkába. Az ex-kollégisták ma délelõtt még részt vettek a szentmisén, majd bográcsban ebédet fõztek maguknak, és egészen délutánig társalogtak, barátkoztak, nosztalgiáztak és szõtték a terveiket a jövõ évi találkozójukra.


Még több fénykép...
Kónya-Kovács Otília

Fogadják szeretettel a Liliom, a muzslyai Római Katolikus plébánia értesítõjét, amelyet ezentúl minden héten leközlünk. Az értesítõ tartalmazza a plébánia aktuális eseményeit, valamint a szentmisék rendjét is.
Muzslyai Római Katolikus plébánia értesítõje
Liliom 33.szám .............Liliom 34.szám
Liliom 35.szám .............. Liliom 36.szám


TANÉVNYITÓ SZENTMISE

Szeptember 6-án megtelt gyerekekkel, szülõkkel és pedagógusokkal a muzslyai Mária Szent neve templom, ugyanis tanévnyitó szentmisén vettek részt. A Szervó Mihály Általános Iskola és a helyi plébánia együttmûködéseként immár hagyományossá vált a tanévkezdõ- és tanévzáró szentmise megtartása.

Egy hete, hogy megkezdõdött az új tanév. Változatlan a helyzet.

Kónya-Kovács Otília


HIT ÉS FÉNY KÖZÖSSÉGEK TARTOMÁNYI TALÁLKOZÓJA Augusztus 14-én kezdõdött és augusztus 19-én zárult Muzslyán, az Emmausz fiúkollégiumban a Hit és Fény közösségek Duna-tartományi találkozója. Mózes elhívása jelszó alatt zajlott a találkozó – tudtuk meg Mészáros Csabától, a Hit és Fény közösségek tartományi felelõsétõl. Ebben az évben világszerte, mind az 1500 közösségben, Mózes történetét, életét fogják feldolgozni. Egy kiadvány is eljutott a közösségekhez, amelyben hónapról hónapra meghatározzák a foglalkozásokat, illetve ötleteket adnak azokhoz. Egyébként Mózes évének nyilvánították az ideit, mert egy szerkezeti változáson ment át a Hit és Fény közösség, és jelenleg az új szerkezetet, ezt a rendszert próbálták meg átadni a találkozó részvevõinek. Ezen az összejövetelen a Duna-tartomány 53 közösségébõl 65 személy vett részt Magyarországról, Romániából és a Vajdaságból. Az elõadások magyar, román és angol nyelven folytak. A találkozóra eljött Guy Vanhomissen jezsuita atya is, aki szeptemberig a Hit és Fény közösség nemzetközi papfelelõse, és a részvevõknek segített abban, hogy megértsék az új struktúrát.
A Hit és Fény közösségek központjában egyébként az értelmileg sérült személyek vannak, körülöttük pedig a szüleik, vagyis a család, illetve a közvetlenül nem érintett személyek, a segítõk, akik szeretnének együtt lenni, barátkozni a sérültekkel. Kaslik Eleonóra a muzslyai Hit és Fény közösség Fecske csapatának vezetõje elmondta, hogy nagyon értékes, hasznos és tartalmas elõadásokon vehettek részt, ugyanakkor a csoportos beszélgetések is nagyon fontosak voltak, hiszen belátást nyerhettek más közösségek munkájába is. A muzslyai felelõs egy nagy tapasztalatnak tartja e találkozót, és az itt elhangzottakat a jövõbeni foglalkozásokon is fel szeretné majd használni.

Kónya-Kovács Otília





Fogadják szeretettel a Liliom, a muzslyai Római Katolikus plébánia értesítõjét, amelyet ezentúl minden héten leközlünk. Az értesítõ tartalmazza a plébánia aktuális eseményeit, valamint a szentmisék rendjét is.
Muzslyai Római Katolikus plébánia értesítõje
2009. július 5 -én, IV. évfolyam
....................2009. augusztus 23-án, IV. évfolyam
Liliom 24.szám .......................Liliom 31.szám

VOLONTÕRÖK A KOLLÉGIUMBAN

A muzslyai Emmausz fiúkollégiumban, június 29-én kezdõdött meg egy nemzetközi volontõr foglalkozás, amelyre mintegy öt országból érkeztek önkéntesek. A szabadkai Szkendrovics Anita elmondása szerint a munkájuk során volt elméleti és praktikus foglalkozás is, közben besegítettek az éppen zajló oratórium munkájába is, a gyerekekkel játszottak, szórakoztak. Összesen 19 részvevõje volt e csoportnak, a foglalkozások július 5-én zárultak.

k-ko


ORATÓRIUM 2009 - MUZSLYA

Húsz éve kezdték az oratóriumok megszervezését Erzsébetlakon, és a muzslyai plébánián. Muzslyán a hagyományossá vált oratórium az idén június 27-én kezdõdött és július 5-éig tart, illetve, akik minden nap megjelentek a foglalkozásokon, akkor egy jutalomkirándulásra is jogosultak. Adára, az Üdültetõ központba utaznak július 6-án. Kalapis Sztoján atya, az oratórium vezetõjének elmondása szerint az idén 19 animátor foglalkozott a 120 gyerekkel. Minden nap egy misével kezdõdött a találkozás, majd utána csoportmunkák következtek. Játékok, szórakozás, kézmûves foglalkozások, éneklés, sportolás – mindez jelen volt az oratóriumban.

k-ko


Fogadják szeretettel a Liliom, a muzslyai Római Katolikus plébánia értesítõjét, amelyet ezentúl minden héten leközlünk. Az értesítõ tartalmazza a plébánia aktuális eseményeit, valamint a szentmisék rendjét is.
Muzslyai Római Katolikus plébánia értesítõje
2009. június 28-án, IV. évfolyam............................
2009. június 21-én, IV. évfolyam
Liliom 23.szám.........Liliom 22.szám

ÓVODÁSOK BALLAGÁSA - 2009
Június 11-én a muzslyai Hófehérke óvoda végzõs növendékei rózsaszirmokon átballagtak a Mária Szent neve templom udvarára, ahol Tratnjek Stanko plébános megáldotta õket, és a leendõ kisiskolásoknak jó tanulást kívánt szeptembertõl. Június 12-én, pedig az óvodában ballagtak a gyerekek, végigjárták a szobákat és elbúcsúztak a fiatalabb társaiktól, a nevelõnõiktõl, a személyzettõl.
Kónya-Kovács Otília

Videó felvétel  

ÚRNAPI KÖRMENET

Muzslyán, a Mária Szent neve templomban az esti szentmise után következett az Úrnapi körmenet. Négy, virágokkal kidíszített oltárt állítottak az utcák lakói, amelyeket a papokkal, az Oltáriszentséggel végigjárták a hívek. Az oltárok elõtt rózsaszirmot szórtak szét. A stációknál evangéliumot olvastak, imádkoztak, majd a pap áldást osztott az égtájak felé. Általában a megszentelt virágcsokrokat, kisebb koszorúkat otthon, a bejárat fölé akasztották. A hiedelem szerint megvédi a házat a villámcsapástól, a rossztól.

Kónya-Kovács Otília



Fogadják szeretettel a Liliom, a muzslyai Római Katolikus plébánia értesítõjét, amelyet ezentúl minden héten leközlünk. Az értesítõ tartalmazza a plébánia aktuális eseményeit, valamint a szentmisék rendjét is.
Muzslyai Római Katolikus plébánia értesítõje
2009. június 14-én, IV. évfolyam.....................2009. május 31-én, IV. évfolyam

Liliom 21.szám.........Liliom 19. szám


 

 

BÉRMÁLKOZÓK, 2009. MÁJUS 24.


EGYHÁZMEGYEI HITTANVERSENY DÖNTÕJE

Május 23-án tartották meg Muzslyán az egyházmegyei szintû hittanverseny döntõjét. A versenynek a Szervó Mihály Általános Iskolában, az Emmausz fiúkollégiumban és a Mária Szent neve templom adott otthont. Egész Bánát területérõl 405 csapat nevezett be erre a megmérettetésre, ebbõl a negyedikesek, ötödikesek és hatodikosok kategóriájában 211, míg a hetedikesek és nyolcadikosok kategóriájában 153 magyar- és 41 szerbajkú csapat versenyzett. A püspöki döntõben 94 csapat vehetett részt, õk megfelelõ pontszámmal szerezték meg a jogot a versenyzésre. A gyerekek a muzslyai Szervó Mihály Általános Iskolában írták meg a tesztet, majd annak átnézése után, a hét legsikeresebben szereplõ csapatból, egy játékos, szóbeli döntõ keretében kerültek ki a döntõ legjobbjai.
A negyedikesek, ötödikesek és hatodikosok kategóriájában elsõ helyezést ért el a szajáni Szivárvány csoport, Kátity Enikõ vezetésével, a második lett a nagybecskereki Napkeleti bölcsek csapata. Õket Juhász Irénke és Csipak Csaba atya készítette fel. A harmadik helyre került a nagykikindai Szent Margit nevû csoport, a gyerekeket Tápai Róbert kísérte el a versenyre, a felkészítõjük pedig Alix nõvér.
A hetedikesek és nyolcadikosok kategóriájában a legjobbnak bizonyult az ürményházi Júda elnevezésû csoport, felkészítõ tanár Horváth Barna Anna. A második helyezett ebben a kategóriában a nezsényi Havas Boldogasszony csoport lett, akiket Koncz Tibor atya tanítja. A döntõben két csapat érdemelte ki a harmadik helyet, mégpedig a tordai Szent Hubertus (Juhász Irénke tanítványai) és a nagykikindai Szent Kristóf nevû csoport (Alix nõvér hittanosai).
A döntõ legjobbjai jutalomkirándulásra utaznak majd a nyár folyamán.

 

Kónya-Kovács Otília




 

 

MUZSLYÁN IS FOGADTÁK A FELTÁMADÁSI MENETET

Május elsején, délelõtt érkezett meg Muzslyára a nagypénteken, Zamárdiból indított Feltámadási menet. A Szávió Szent Domonkos templomban a hívõkkel Kalapis Sztoján atya fogadta az Árpád-kori szárnyas keresztet, amelyet utána Erzsébetlakra vittek. Délután négy órakor Muzslya határába, a néhai tanyavilágba juttatták el a Feltámadási jelvényt, majd a deonicai keresztnél szentmisét tartottak. Este fél hétkor a Mária Szent neve templomba várták a hívõk a Feltámadási menetet. Muzslyáról vitték a jelvényt a következõ állomásra, Péterrévén keresztül Adára.

Kónya-Kovács Otília

MUZSLYÁN JÁRT CSÍSZÉR LÁSZLÓ

Április 27-én járt Muzslyán Csíszér László magyarországi énekes, dalszerzõ, akit már ismernek a helybeliek, hisz többször is fellépett a muzslyai plébánia szervezésében a Petõfiben. Ezúttal evangelizációs koncertet tartott.

k-ko



CSERKÉSZPARK KÉSZÜL

A muzslyai határban, a bánteleki kereszt közelében, a plébánia mintegy hektárnyi földterületet kapott ajándékba a helybeli földmûves szövetkezettõl. A tavaszi szünidõt használták ki a cserkészek, a cserkészjelöltek és az idei bérmálkozók, és kirándultak a természetbe, ahol mintegy 30 akácfacsemetét ültettek el. Varga Zoltán atya, a muzslyai cserkészek parancsnoka szerint néhány év múlva egy kis erdõs részt szeretnének kialakítani az ajándékba kapott földterületen, ahol a jövõben táborozhatnának is a gyerekek. Persze addig még sok munka vár rájuk, a fiatalok lelkesen dolgoztak, a szülõk is segítenek egy park kialakításában.

bõvebben...

Kónya-Kovács Otília


FÖLTÁMADÁSI KÖRMENET, 2009. április 12, vasárnap

HÚSVÉTI KÉSZÜLÕDÉS

Muzslyán, a helyi plébánia keretében mûködõ Szeretetházban minden szerdán találkoznak az idõsek, így volt ez a múlt héten is, amikor a húsvéti ünnepekre készülõdtek. A hagyományos módon, hagymahéjjal festett tojások ezúttal is elmaradhatatlan kellékei voltak a készülõdésnek. A Hit és Fény Közösség Fecske csapatától alkalmi ajándékot is kaptak: egy kézimunkákból álló, húsvéti motívumokkal teli pannót.

Kónya-Kovács Otília




HÚSVÉTI ÜZENET
Krisztusban kedves testvéreim!
A feltámadás pillanata és eseménye nincs megörökítve. Akkoriban még nem voltak digitális kamerák, sem fényképezogépek. De ha lettek is volna, akkor sem örökíthették volna meg a feltámadás eseményét vagy pillanatát, mert ez az esemény felülmúlja az emberi és evilági tapasztalatokat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy abban az idoben az emberek nem tudták volna tovább adni a feltámadás örömhírét, és azt a tényt, hogy találkoztak a Feltámadt Jézussal. Ha ismerjük a Szentírást, azt, hogy a szent könyvek írói milyen módon adták tovább hittapasztalatukat, akkor közelebb tudunk kerülni a feltámadás titkához.
Eloször, vessünk egy pillantást Mária Magdolna személyére: az egyetlen személyre, akit mind a négy evangélium név szerint is megemlít a feltámadással kapcsolatban. O az a no, aki Jézust különösen is szerette. És o az a no, akinek Jézus eloször jelent meg. Így tudósít minket Szent János evangélista az evangéliumában. A szent hagyomány szerint, a Feltámadt Jézus saját anyját, Máriát látogatta meg, neki jelent meg, de errol nincs írásos emlék, János sem említi.
Mária Magdolna ott sírt az üres sírnál, amikor az Úr megjelent neki. Amikor úgy tûnik, hogy minden elveszik, amikor a fájdalom elszorítja a szívünket, akkor a Feltámadt Mester eljön közénk, és minket is üdvözöl név szerint: Mária, László, József...
Másodszor, vessünk egy pillantást a Feltámadt Jézus megdicsoült testére: a sebhelyek megmaradtak a feltámadt testen. Nem a sebek, csak a helyei. Ha visszatekintünk életünkre, a rengeteg tapasztalatra, amit megéltünk, és végignézünk önmagunkon, láthatjuk, hogy mi is tele vagyunk különbözo sebhelyekkel. De az is lehetséges, hogy még mindig találunk nyitott sebeket életünkben. A feltámadás csodája, hogy Jézus sebei meggyógyultak. Megbékült a világgal, mindenkinek megbocsátott, és mint örökké élo, békét és megbocsátást hozott mindenkinek. Jézus elso szavai, amelyekkel a tanítványait üdvözölte, egyszerûen így hangzottak: Béke veletek.
Megbocsátani, megengedni, hogy sebeink behegedjenek, ez az igazi keresztény hivatás! Engedjük meg a Feltámadt Jézus Krisztusnak, hogy gyógyítson meg minket, vezessen közelebb bennünket a mennyei Atyához, de egyben embertársainkhoz is.
Kedves Testvéreim! A Feltámadt Krisztus árassza rátok a megbocsátás és béke szellemét! Boldog húsvéti ünnepeket!
Krisztus feltámadt, alleluja!

2009. Húsvét, Nagybecskerek Dr. Német László SVD
nagybecskereki püspök



VIRÁGVASÁRNAP – 2009. ÁPRILIS 5.

A muzslyai Mária Szent neve templom udvarán, a fiataloknak celebrált szentmise elott kaptuk lencsevégre a barkaszentelést. Hadd „meséljenek” errol az eseményrol a képek


MEGHATÁROZÓ FONTOSSÁGÚ INTÉZMÉNYEINK
Március 2-án, hivatalos vajdasági látogatása során Gémesi Ferenc, Magyarország Miniszterelnöki Hivatalának kisebbség- és nemzetpolitikáért felelõs szakállamtitkára ellátogatott a muzslyai Emmausz fiúkollégiumba is, ahol Kalapis Sztoján atya, az intézmény vezetõje, valamint Hallai Zoltán Muzslya tanácselnöke, a muzslyai Szervó Mihály Általános Iskola igazgatója fogadta. A szakállamtitkár hangsúlyozta, hogy meg szeretnék mutatni azokat az intézményeket a nyilvánosságnak – a muzslyai fiú- és a nagybecskereki leánykollégiumot -, amelyek a szórvány ügyében nagyon fontos szerepet játszanak.
-Tavaly, amikor létrehoztuk a Szórvány tanácsot, amelynek szerbiai, vajdasági tanácstagjai is vannak, azt kértük ettõl a testülettõl, hogy tegyen javaslatot arra, milyen irányban lehet haladni a szórványosodás megállítása érdekében, melyek azok az intézmények, amelyek alapintézményként szolgálnak ebben az ügyben, és melyek azok a programok, amelyekkel foglalkozni kell. Tehát tudatosan választottuk ezeket a helyeket, ezt a két kollégiumot mindenképpen, hiszen a befektetett energia és pénz megtérül tartalmi értelemben. Egyrészt van egy növekvõ gyermeklétszám, többen tanulnak magyarul, több magyar tannyelvû tagozatot lehetett már beindítani Nagybecskereken. Azt látom, hogy meg van ennek, akár nagyon rövidtávon mérhetõ hatása is, és hosszútávon meg egyébként ettõl sokkal jelentõsebb hatása van. Bizony meg kell mondanunk, hogy melyek lesznek azok a központi intézmények, amelyek a szórványosodás megállítása ügyében szerepet játszanak. E tekintetben lényegtelen, hogy ezek önkormányzati, egyházi, civil, vagy bármi más kezdeményezésre indultak, vagy léteznek, lényegtelen, ki a fenntartó, az a lényeg, hogy milyen szerepet játszanak, milyen munkát végeznek. Én már tavaly is azt láttam, amikor itt jártunk, hogy komoly munka folyik. Minden forintot, minden dinárt megfognak, és arra használnak, ami az alapvetõ cél, és azt gondolom, hogy látszik ennek az eredménye. Ezeket egyfajta példaként is érdemes felmutatni az itteni magyar közösségnek, de akár a szerb társadalomnak is, hogy bizony vannak ilyen komoly erõfeszítést és energiaráfordítást igénylõ, de eredményes dolgok, amikre valóban koncentrálnak az itt élõ magyarok, és én ezt meghatározó fontosságúnak tartom.
A szakállamtitkár könyvcsomagot adományozott a fiúkollégium részére, amelyet Kalapis Sztoján atya köszönt meg a bentlakók nevében.

Kónya-Kovács Otília






BOSCO SZENT JÁNOS ÜNNEPE

Január 31-én a muzslyai Mária Szent neve templomban Bosco Szent Jánosra, a szalézi rend alapítójára emlékeztek. A misét dr. Német László bánsági megyéspüspök celebrálta paptestvéreivel együtt. Az ünnepségen jelen volt Eugenio Sbarbaros apostoli nuncius, a pápa belgrádi nagykövete, Stanislav Hoèevar belgrádi érsek és msgr. Huzsvár László nyugalmazott megyéspüspök is. A templom megtelt gyermekekkel, fiatalokkal, nevelõkkel, tanítókkal, tanárokkal, szülõkkel és hívõkkel, akik mindannyian a nevelés bölcsességéért imádkoztak.

Kónya-Kovács Otília


 
web design Copyright © Fehér tó HÁKE, Lukácsfalva tel: 023 3885 150