MUZSLYAI
NYÁR - HARMADSZOR
A
muzslyai Amatőr Szakácsok és Hagyományápolók Egyesületének szervezésében
augusztus 1-jén és 2-án került sor a Muzslyai nyár elnevezésű rendezvényre.
Harmadik alkalommal találkoztak a muzslyaiak, a környező települések
lakói, és a külföldről hazalátogató vendégeik a muzslyai határban
levő Napos-tó partján.
Szombaton a gyerekeknek szerveztek ügyességi játékokat, volt ugrálás
zsákban, kerékabroncs-vezetés, lengőtekézés, szaladás gerendán és
vízhordás. A legjobbnak bizonyult Irina Tatić, őt követte Lázár Dávid
és a harmadik lett Máté Annabella. Este a magyar zene kedvelői szórakozhattak
a hagyományápolók és a Zenészegyesület muzsikája mellett. Vasárnap
a MAKK képzőművészeti megmérettetésre hívta a fiatalokat, időseket
egyaránt. A téma a nyár volt. A legfiatalabbak közül a legszebb alkotást
Máté Annabella készítette, második díjat kapott Molnár Gábor. Az iskolások
közül első díjban részesítették a Szánkai Enikőt és Szalma Árpádot.
A felnőttek közül legszebb alkotást festett Máté Sándor és Zónai Etelka.
A gyerekek számára a vasárnapi napra is szerveztek ügyességi játékot,
ebben jeleskedett Nikola Bokanić, Molnár Edvárd és Pósa Szilárd. A
felnőttek pikádózásban és lengőtekében versenyeztek, első díjas lett
a muzslyai nyugdíjasok I. csapata, második díjban részesült a Császárkert
kft. csapata és a harmadik helyen végzett a nyugdíjasok II. csoportja.
A beach volley-ben legjobbnak bizonyult a Muzslyai Ifjúsági Fórum,
utána a Road Flyers Motoros Klub tagjai következtek, és harmadikak
lettek a Kossuth Lajos utcabeliek. A kötélhúzásban a legerősebbek
lettek a Madonna kávézó csapatának tagjai, utána következtek az állatorvosokból
verbuválódott csoport és a harmadik helyre kerültek a Császárkert
férfi tagjai. A nők is próbálkoztak kötélhúzásban, a legerősebb lett
az Aqua Dani nevű csapat. A halászléfőző versenyt a muzslyai halgazdaság
nyerte, második lett a nagybecskereki Papdi Zoltán, harmadik helyre
került a muzslyai Sarnyai Antal, a negyedik helyezett lett a muzslyai
Sziveri Mihály és ötödik legízletesebb halászlét a többszörösen díjazott
Savo Kirćanski főzte.