Szombaton
tartották meg a muzslyai Amatõr Szakácsok és
Hagyományápolók Egyesületének szervezésében
harmadik alkalommal a Pásztornapot. A hivatalos megnyitón
a jelenlevõket és a versenyzõket üdvözölte
Gregus József az egyesület elnöke, Smit Ferenc a helyi
közösség tanácselnöke és Joe
Gašperčić a szlovéniai Ptuj város hagyományápolóinak
elsõ hercege, A Pásztornapot Vass Tibor Nagybecskerek
városi tanácsának tagja nyitotta meg.
A rendezvény keretében megtartották a 6. Birkapaprikás-fõzõ
versenyt, amelyre 27 csapat, illetve egyén nevezett be. Elsõ
díjban részesült a zentai Bogdán Zsófia,
második helyezett lett Duško Kampf, míg a harmadik
legízletesebb birkapaprikást a lukácsfalvi Fehér
tó Hagyományápoló és Környezetvédo
Egyesület tagjai fõzték.
A Pásztornap keretében kiválasztották a
legfinomabb hagyományos sós, illetve édes süteményeket.
A sós süteményeknél Hallai Magdolna jeleskedett,
második helyezést érdemelték ki a bagljaši
Suncokreti csoport tagjai, míg harmadik lett Stojnić Ilona. Az
édes kalácsok mezõnyében Hadajlic
Margit kapta az elsõ díjat, Gera Erzsébet pedig
a másodikat.
A házi pálinkák mezõnyében a zsűri
szerint a legízletesebb almapálinka muzslyai lett, Tavaszi
Éva fõzte ki. A magyarkanizsai Miloš Kravić barackpálinkája
ízlett a legjobban a zsűrinek, míg a szilvapálinka
mezõnyében Basta Dragan gyõzött.
A kancsikások is megmérettek a Pásztornapon. Elõször
szervezték meg a gyorspattogtatást. Eredmények:
Gyorspattogtatás férfiak
I.hely- Milorad Vrućinić - Muzslya
II.hely- Horváth László - Muzslya
III.hely- Apró Krisztián - Felsõhegy
Kancsikakezelésben férfiak
I.hely - Hanák István - Felsõhegy
II.hely - Répás Zoltán - Felsõhegy
III.hely - Milorad Vrućinić - Muzslya
Leányok:
I.hely - Bakos Leóna - Fehér tó - HÁKE Lukácsfalva
II.hely-Hanák Szibilla - Felsõhegy
III.hely-Balanyi Réka - Fehér tó - HÁKE
Lukácsfalva.
Fiúk - kancsika kezelés
I. hely - Budai Zoltán - Fehér tó - HÁKE
Lukácsfalva
II. hely - Bakić Dejan - Fehér tó - HÁKE Lukácsfalva
III.hely - Bokanić Nikola - Muzslya
Fiúk - gyorspattogtatás
I. hely - Gregus Dávid- Fehér tó - HÁKE
Lukácsfalva
II. hely - Bodor Endre- Fehér tó - HÁKE Lukácsfalva
III.hely - Gregus Dániel - Fehér tó - HÁKE
Lukácsfalva
A Pásztornap este Juhászbállal zárult.