FÕOLDAL  
HK MUZSLYA
 
MÁRIA SZENT NEVE
 
SZERVÓ M. ISKOLA
   
   
PETŐFI ME
 
LEHEL SK
 
   
   
   
   
   
MAGYAR HÁZ
 
 

SZJMSZ

   
   
MUZSLYAI ÚJSÁG
 
AMATŐR SZAKÁCSOK
 
KÖZÉP-BÁNÁTI
     
   
   
     
Helyi közösség
   



NAPSUGARAS ÕSZ RENDEZVÉNY MUZSLYÁN
A Vöröskereszt helyi szervezete és a helyi közösség szociális bizottsága közös szervezésében, október 16-án délután hagyományosan megtartották Muzslyán, a Petõfi Sándor MME-ben a Napsugaras Õsz elnevezésû rendezvényt. Az idõs polgártársaink számára egy tarka mûvelõdési mûsort állítottak össze. Felléptek a Hófehérke óvoda növendékei, a Szervó Mihály Általános Iskola tanulói, a Petõfibõl a Pöngetõ citerazenekar, a kis mazsorett lányok, a vegyes kórus a citerazenekarral, valamint a Nõk Klubjának Tiszavirág énekkara és zenekara. A helyi közösség tanácsának anyagi hozzájárulásával megvendégelték ezúttal is az idõs személyeket, teát, tejet és péksüteményt szolgáltak fel. A támogatók között volt Palatinus Ervin és neje, akik minden évben a tejet biztosítják a rendezvényre, továbbá Táborosi György és Dániel, valamint az Edit Pékség. A Napsugaras Õsz rendezvény ezzel még nem zárult le, ugyanis azokhoz az idõs helybeliekhez is ellátogatnak a Vöröskereszt, illetve a szociális bizottság aktív tagjai, akik betegek, vagy mozgáskorlátozottak. Erre az alkalomra 102 szerény csomagot készítenek a helyi közösség tanácsának jóvoltából, és a következõ hét folyamán megkezdik a látogatást.

Bõvebben...
k-ko


MEGEMLÉKEZÉS
Tavaly, szeptember 24-én, a batajnicai légitámaszponton életét vesztette a muzslyai Kanász István alezredes pilóta, aki egy belgrádi bemutatóra készülve G-4-es Super Galeb gyakorlógépével, kis magasságból lezuhant. Tagja volt a Stars formációnak.
Özvegyén, két árváján, családján, kollégáin és bajtársain kívül ismerõsei, barátai, tisztelõi is megemlékeztek róla csütörtökön 10 órakor örök nyugvóhelyén, a muzslyai temetõben. A megemlékezés ideje alatt az elhunyt pilóta tiszteletére Muzslya fölött többször is végigszelte az eget egy repülõgép.
Bõvebben...
Kónya-Kovács Otília

A KISBÍRÓ-RIPORT A MAGYAT TELEVÍZIÓBAN

A muzslyai kisbíró augusztus 23-án indult másodszor útjára, hogy kidobolja a legfontosabb híreket a faluban. Erre az alkalomra eljöttek a Magyar Televízió munkatársai, tehát Csíkos Zsuzsa újságíró és Ótos András kamerás jóvoltából augusztus 26-án az m1 és az m2 mûsorában, a Kárpát Expressz címûben láthattak egy szép összeállítást a muzslyai „kisbíró hírszolgálatról”. Augusztus 31-én pedig a Duna TV esti híradójában volt egy riport ugyancsak a kidobolásról . Tehát ezt a riportot is megkereshetik a Duna TV videói között, Ismét kisbíró dobol Muzslyán címmel. Jó böngészést!

k-ko



AKTUALITÁSOK NAGYBECSKEREKEN ÉS KÖRNYÉKÉN
A VMSZ nagybecskereki irodájában ma sajtótájékoztatót tartott Tápai János a VMSZ községi szervezetének elnöke, aki az aktuális politikai tevékenységükrõl számolt be. Elsõként bejelentette, hogy az új párttörvény értelmében a nagybecskereki községben is megkezdték a múlt héten a VMSZ-tagok bejegyeztetését. Lukácsfalván, Erzsébetlakon és Szentmihályon már befejezõdtek az aláírásgyûjtések, Muzslyán, a helyi közösség épületének ötös szobájában pedig holnap és csütörtökön is 8-tól 15 óráig, személyi igazolvánnyal jelentkezhetnek a régi és új VMSZ-tagok.
A nagybecskereki községbõl két autóbuszt indítanak a vasárnap megrendezésre kerülõ, Szent István-napi, központi ünnepségre. Az egyik autóbusz Erzsébetlakról indul, Lukácsfalván és Szentmihályon veszi fel az utasokat, a másik autóbuszban pedig a muzslyai és a nagybecskereki tagok utazhatnak. Érdeklõdni a községi VMSZ-irodában lehet.
A VMSZ muzslyai helyi szervezete, már hagyományosan megrendezi a Szent István-napi magyar bált, ezúttal ezt a rendezvényt augusztus 22-ére tervezték, amelyet a muzslyai Petõfi Sándor MME nagytermében tartanak meg. Az érdeklõdõk a néhai Piros Csizma udvarán levõ VMSZ-irodában érdeklõdhetnek hétfõn, szerdán és pénteken 18 és 21 óra között.
Tápai János a sajtótájékoztatón kitért még arra a problematikára, hogy ez év végén a helyi közösségekben lejár a 2 százalékos helyi járulék, és a VMSZ helyi szervezeteinek illetékesei a közeljövõben beszélgetni szeretnének a civil szervezetek képviselõivel, hogy segítsenek kiszavaztatni a polgárokkal a helyi járulékot, mert különben az eddig - közpénzbõl - felépített, mûködtetett középületek, szervezetek, egyesületek tönkre fognak menni, ha nem kapnak juttatást a helyi közösség tanácsától.
Kónya-Kovács Otília




SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ A NAGYBECSKEREKI VMSZ-IRODÁBAN


Nagybecskereken augusztus 4-én sajtótájékoztatót tartott Kovács Elvira a VMSZ parlamenti képviselõje és Tápai János a VMSZ nagybecskereki, községi szervezetének elnöke. A témák között szerepelt a nemzeti tanácsokról szóló törvény javaslata, a magyar választói névjegyzék fontossága és az új párttörvény. Ez utóbbi téma kapcsán kihangsúlyozták, hogy a környékbeli településeken bizonyára zökkenõmentesen megszervezik a hiteles aláírások begyûjtését, hiszen Szentmihályon, Muzslyán, Lukácsfalván és Erzsébetlakon is van jegyzõ. A nagybecskereki tagság számára viszont a muzslyai bejegyzés lesz a legmegfelelõbb, hogy ne kérjenek külön önkormányzati jegyzõt Nagybecskereken. Az ûrlap elkészítése után, már akár holnaptól lehet jelentkezni a VMSZ-be Muzslyán. Bõvebb információt a nagybecskereki, központi VMSZ-irodában kaphatnak a (023) 511-067-es telefonszámon, minden munkanapon, ugyanakkor Muzslyán is érdeklõdhetnek a polgárok - hétfõn és pénteken 18 és 21 óra között – a néhai Piros Csizma udvarán levõ VMSZ-irodában.

Kónya-Kovács Otília


DUŽIJANCA 2009, ARATÓÜNNEPSÉG
A Dužijanca rendezvénysorozat keretében július 11-én tartották meg Mérgesen a 41. szabadkai aratóversenyt, illetve a 98. Aratóünnepséget. A kaszálók, a marokszedõk, a kévekötõk Josip Maèkoviæ tanyája melletti búzaföldön arattak - hagyományos módon. A versenyzõk a reggeli órákban készítették el a kévekötelet, amelyet a zsûri értékelt. Ezt követõen elsõként az utánpótlás mutatta be a tudását, összesen 15 gyermekkettõs versenyzett. A kis aratók után következett a felnõttek megmérettetése, 37 csapat részvételével. A környékbeliek mellett a versenyzõk Bánátból, Šumadijából, Horvátországból és Macedóniából érkeztek. Az Aratóünnepségen bemutattak néhány régi kaszálógépet, ugyanakkor egy cséplõgéppel is ecsetelték a néhai gabona betakarítás egyik mozzanatát. Muzslyáról két csapat vett részt a mérgesi Aratóünnepségen, Dobó József és Ibolya, valamint Csordás György és Mária.
Kónya-Kovács Otília ... bõvebben...

FOGADÁS A LEGJOBBAK SZÁMÁRA
Július elsején Muzslya helyi közösség tanácsa fogadást rendezett a Vuk-díjas végzõs nyolcadikosok, és a kitûnõ eredményt elért végzõs középiskolások számára. A sikeres diákokkal Hallai Zoltán tanácselnök, valamint Juhász Béla, Sztojkó József és Gabona Ferenc tanácstagok beszélgettek el. A nyolcadikosok már túl vannak a felvételi vizsgán, az iratkozásra pedig a napokban kerül sor. Az egyetemre, fõiskolára indulóknak is már csak az iratkozás maradt hátra. Néhányan nem is tudtak eljönni a fogadásra, mert voltak, akik még a felvételi után voltak, sõt aki Magyarországon próbálkozott, azok haza sem értek.
Hallai Zoltán tanácselnök elmondta, immár hagyománnyá vált, hogy fogadást rendeznek a legsikeresebb nyolcadikos és végzõs középiskolások számára. Elõször is megköszönik nekik a sikeres eredményüket, gratulálnak a jó bizonyítványokért, és bátorításukat mondják el a fiataloknak, hogy a kiválasztott szak, irányzat mellett maradjanak, illetve tartsanak ki, majd a tanulmányaik után szeretettel várják õket vissza, hiszen õk lesznek e térség értelmisége a jövõben.

k-ko

ÜNNEPELTEK A SPORTOLÓ NYUGDÍJASOK
Két éve alakult meg (pontosan június 22-én) a muzslyai nyugdíjasok egyesületében a sportszakosztály. A vezetõjük Szalma Károly lett, aki egyben a megálmodója is volt e csoport beindításának. Az ötlet bevált, mert a kezdetekkor már mintegy 10-en társultak a sportosokhoz. Eleinte csak pikádóztak, majd egy idõ után a lengõtekét és a lemezdobást is bevezették. Más egyesületektõl csenték el az új sportághoz az ötletet, és mindegyiket örömmel gyakorolják.
A június 24-én megtartott ünnepségen, igaz, a vezetõn kívül csak nõk voltak jelen, de immár a férfiak is kezdenek betársulni a csapatba – kissé szégyenlõsen. Számos nyugdíjas egyesülettel, illetve azok sportcsapataival versenyeznek, de hétfõnként és szerdánként egymás ellen is játszanak. Hamarosan a lukácsfalvi Paradicsomnapokon lépnek fel, ott is megmérettetnek, továbbá az augusztus elejére meghirdetett Muzslyai nyár elnevezésû rendezvényen is részt vesznek.
A csapatban a két legjobb nyugdíjas sportoló Kelemen Rozália és Szalma Erzsébet. Õk elmondták, hogy általában jól szerepelnek (edzenek, néha otthon is), és a siker sem maradhat így el. Más szórakozásuk nem igazán van, de ezt szívvel-lélekkel teszik. Amikor nem éppen kedvük szerint megy a verseny, annak legtöbb esetben egészségi gond van a hátterében, hiszen egy derék-, illetve karfájás is elronthatja a megmérettetés kimenetelét. Rozália immár több mint tíz éve sportol, régebben a munkahelyén a vállalatban is a csapat tagja volt, Erzsébet pedig csak két éve foglalkozik e sportágakkal, amióta a férje elkezdett foglalkozni a nyugdíjasokkal.
Dobó Anna a kezdetektõl része a csapatnak, nagyon megszerette az ilyenfajta sportolást. A hétfõt és a szerdát már nem tudja elképzelni egy kis pikádózás, fémdobálás, illetve lengõtekézés nélkül. Néhány dologban mindhárman megegyeztek: ha nem tudnának eljönni az edzésekre, már nagyon hiányozna nekik. Továbbá azt is elmondták, hogy nagyon sok szeretettel várják a többi nyugdíjast is köreikbe.

k-ko




TANÉVZÁRÓ BULI ÉS SPORTNAP
Június 19-én, pénteken az Atlantic együttes szórakoztatta a VMSZ nagybecskereki tagozatának Ifjúsági Fóruma által szervezett tanévzáró bulijába ellátogatott fiatalokat. A szórakozás a hajnali órákig tartott. Vidrács Krisztina a Fórum elnöke elmondta, hogy hamarosan újabb buli van kilátásban.
Június 20-án a VMSZ muzslyai szervezete pedig sportnapot szervezett a Lehel Sportközpontban. Közremûködtek a Lehel kézilabdaklub és a labdarúgóklub, valamint a nyugdíjasok egyesületeinek tagjai is. A „száraz” politizálást kissé mellõzve, ilyen jellegû rendezvényeket is szeretnének többször szervezni a közeljövõben – mondta a többi között Tápai János, a helyi szervezet elnöke.


Kónya-Kovács Otília

FÖLD-NAPI KÖRSÉTA

Április 25-én ünnepelték Muzslyán a Föld napját - természetesen munkaakciókkal. A faluszépítési programban már hagyományosan minden helyi szervezet kiveszi a részét.
Elsõként a Lehel Sportközpontban a Kézilabda Klub tagjait látogattuk meg. Bálity Mihály elmondta, hogy a fiatal lányok a park területérõl szedték össze az eldobált szemetet, mûanyagflakonokat. Az idõsebb tagok pedig befestették a lelátó padjait. Már néhány héttel elõbb is munkaakció keretében kaszálták a füves területet, amit nem hanyagolnak el, havonta egyszer végigkaszálják a több mint 1000 négyzetméternyi terepet. Teszik ezt azért, hogy egészséges környezetet teremtsenek a sportolóknak, és mindenkinek, aki ellátogat a Sportközpontba.

bõvebben...

Kónya-Kovács Otília


A LEGELOK FEJLESZTÉSÉÉRT

A Tartományi Mezogazdasági Titkárság jóvoltából egy rendhagyó eseményre került sor a muzslyai határ felso részében. Bálint János, a helyi tanács mezogazdasági ügyekkel megbízott tagja elmondta, hogy 3 tonna mûtrágyát kaptak egy 10 hektárnyi legelore, amelyet a nagybecskereki Mezogazdasági Intézet fog ellenorizni, javul-e a mintaterület minosége. A 46 százalékos nitrogéntartalmú UREA mûtrágyát április 2-án szórták szét a legelon. Ezt a területet tehenek és birkák legeltetésére használják. Mári Pero termelo elmondta, hogy o a 80-as évek óta foglalkozik földmûveléssel, de ilyenre még nem volt példa, hogy a legelok fejlesztésére kapott volna a helyi közösség mûtrágyát.

Kónya-Kovács Otília


MUNKAAKCIÓ A REMÉNYSÉG PARKJÁBAN  

Két éve kezdték meg Muzslyán a Kurunczi Illés és a Szervó Mihály utca sarkán kialakított illegális szeméttelep felszámolását. Akkor a Fókusz M Környezetvédõ és Tájékoztatási Központ egy projektum által jutott anyagiakhoz, majd tavaly fásítási akciót végeztek, karöltve a Szervó Mihály Általános Iskola tanulóival. A több mint 100 facsemete rügyezik, ki fog hajtani, alig néhány száradt ki. Március utolsó napján egy munkaakciót szerveztek, amelyen a hatodikos és nyolcadikos diákok vettek részt, akik a kórókat, a téglatörmelékeket, a papírt, és más, apró szemetet szedtek össze, majd a kiszáradt facsemeték helyére újakat, élõket ültettek.

bõvebben...

Kónya-Kovács Otília


ÚJ TANÁCS- ÉS ELLENÕRZÕ BIZOTTSÁGI TAGOK MUZSLYÁN
Február 8-án Nagybecskerek község helyi közösségeiben tanács- és ellenõrzõ bizottság választás volt. Muzslyán az új tanács összetétele a következõ: Hallai Zoltán (771 szavazatot kapott), Vass Tibor (723), Sziveri István (675), Sztojkó József (656), Gabona Ferenc (648), Smit Ferenc (609), Bálint János (605), Dobó József (568), Juhász Béla (567), Kovács László (557), és Vidrács Krisztina (539). Az új ellenõrzõ bizottság tagjai lettek: Sziveri Géza (857), Kovács Tímea (832) és Gera Veronika (630). Az elkövetkezõ 15 napban a régi tanácselnök hívja össze az ülést, amelyen kiválasztják az új tanácselnököt és helyettesét.

Kónya-Kovács Otília

  

A VMSZ helyi szervezete 2009. február 2-án lakossági fórumot szervezett Muzslyán, amelynek a fõ témája a tanácsválasztás volt. A fórumra eljött a VMSZ négy parlamenti képviselõje is, Kovács Elvira, Pásztor Bálint, Varga László és Fremond Árpád, akik az aktuális politikai helyzetrõl számoltak be, majd az est keretében bemutatkoztak azok a tanácstag-, illetve ellenõrzõ bizottság jelöltek, akiket a VMSZ támogat.
Kovács Elvira a helyi, a községi témákról szólt, az oktatási bizottság megalakulásának terveit ecsetelte, Varga László az ország Európai Uniós integrációjáról beszélt, arról, hogy hol is tartunk mostanában, ennek kapcsán ismertette a VMSZ brüsszeli látogatásának mozzanatait. Pásztor Bálint a parlament munkájáról számolt be, a vajdasági statútumról, amelynek megerõsítése még február elején is várat magára. Fremond Árpád arról szólt, hogy milyen fontosak a helyi közösségekben történõ választások, hiszen a saját kis közösségében õ helyi képviselõ, és a saját tapasztalatait adta át a muzslyaiaknak.
Kónya-Kovács Otília





LÁTOGATÁS A FOGYATÉKOS GYEREKEKNÉL
2008. december 23.

A Muzslya tanácsának berkeiben mûködõ szociális bizottság tagjai az idén is ellátogattak a helyi közösség területén élõ fogyatékos gyermekekhez, karácsonyi csomagot vittek nekik. Ðuriæ Piroska a bizottság elnöke elmondta, hogy a sérült gyerekek mellett a legnagyobb családhoz is látogatást tettek. Õk 12-en vannak: a szülõk és 10 gyermek. Karl Irén a bizottság egyik tagja a Darusi családhoz látogatott el. Janika, de ugyanakkor az édesanyja, Jolán is nagyon megörült a látogatásnak, és mindenkinek kellemes karácsonyi ünnepeket kívántak!







Ma, 2008. december 19-én, ünnepelte Csábi Vilma néni 101. születésnapját. A családi körben megtartott ünnepségre ellátogatott a helyi tanács Szociális bizottságának néhány tagja is. A felköszöntésre - Isten éltesse! - Vilma néni azt mondta, hogy neki úgy tûnik, mintha teljesen megfeledkezett volna róla az Isten… Leszámítva a térdfájását, jó egészségnek örvend. Tisztán emlékezik vissza még a gyermekkorára, a régi idõkre, a sok nélkülözésre, a végtelen munkára… Vilma néninek gratulálunk a 101. születésnapjára, és a következõ évig is jó egészséget kívánunk!

k-ko





VÉRADÁS

December 11-én, a 2008. év harmadik véradási akcióját szervezte meg a muzslyai Vöröskereszt helyi szervezete karöltve a nagybecskereki kórház Vérátömlesztõ Intézetével.
Ezúttal 27 véradótól 10,8 liter életet mentõ vér gyûlt össze. Ifj. Palatinus János, helyi szervezõ elmondta, hogy az áprilisi véradási akciójuk volt a legsikeresebb, amikor 38 önkéntes véradó jelent meg és 17,2 liter vért gyûjtöttek be, az augusztusi akcióról pedig elmondható, hogy 32 véradótól 12 liter vér gyûlt össze. Ezúttal a Vérátömlesztõ Intézet illetékesei egy asztali órával ajándékozták meg a véradókat, hogy ilyen módon is meghálálják a humánusságukat.

 


2008. november 4. - JÁRHATÓ LESZ AZ ÚT A VADÁSZOTTHONIG
Tovább tart a vénasszonyok nyara, vagy ha úgy tetszik az indián nyár. Az idõjárás nagyon kedvez a kései munkálatoknak. Muzslyán tovább folynak a kommunális tevékenységek. A helyi tanács pályázat útján kapott pénzeszközt a tartományi mezõgazdasági titkárságtól (500 ezer dinárt), amelyet célszerûen használnak fel, ugyanis a határban lévõ utak javítása érdekében tevékenykedtek.
Smit Ferenc, a muzslyai helyi közösség tanácselnöke elmondta, hogy a nyár folyamán, amikor az aratóversenyre készülõdtek, akkor ugyancsak egy pályázat céleszközeit használták fel, és javítottak meg egy határbeli utat, az úgynevezett optáns-temetõ felé vezetõt, mintegy 1200 méteres szakaszon. Ezúttal pedig mintegy 1400 méteres hosszúságban, a Deonicától a Tisza-parti vadászotthonig tették járhatóvá az egyébként járhatatlan útszakaszt. Egy elõzetes beszélgetés során azt is elmondta a tanácselnök, hogy a most rendezett út fontosságára akkor döbbentek rá, amikor néhány éve kiöntéssel fenyegetett bennünket a Tisza, és az emberek vigyázták a gátat. Nehezen lehetett megközelíteni a töltést, és az említett út megléte megkönnyítette volna a homokzsákok eljuttatását a töltésre. Egyébként ez az út a kirándulók szempontjából is nagy jelentõséggel bír, hisz a vadászegyesület tagságának jóvoltából, tatarozták a vadászotthont, amely egy nagyon szép kirándulóhellyé alakult át. Másrészt a muzslyai földmûveseknek azon a határrészen, mintegy 600 lánc földterülete van, amit csak nagy erõfeszítés árán tudtak megmûvelni. Ha esõs volt a tavasz, vagy az õsz, nem tudták elvégezni sem a vetést, de a termés betakarítása is gondot okozott.
Smit Ferenc megemlítette, hogy segítségükre voltak még a Vajdasági Vízgazdálkodási vállalat és a DTD vállalat nagybecskereki részlegének munkásai, akik részben díjmentesen, részben pedig minimális bérért járultak hozzá az út javításához. A tervek szerint az út tavaszra kap egy burkolatot, õrölt kõbõl. Mint a tanácselnök mondta, körülbelül 6000-7000 köbméter földet emeltek fel, mert az út nagy részében egy méter magas töltésen megy át. Ha a töltés 7 méter széles, akkor elképzelhetõ, hogy mennyi földet használtak fel, amelyben nagyon sok nád és nádgyökér van, a tél folyamán hagyják, hogy mindez „befulladjon”, hogy tavaszig elrohadjon, és tavaszra rakják le az õrölt kõbõl álló burkolatot.

2008.október 28. – BEFEJEZÕDÖTT AZ IDÕSEK LÁTOGATÁSA
Az idõsek hónapja keretében, befejezték az idõs polgártársaink látogatását a muzslyai Szociális bizottság és a Vöröskereszt helyi szervezetének aktivistái. Összesen 117 idõshöz látogattak el, és egy-egy kis szerény csomaggal lepték meg õket, amelyeket ezúttal is a helyi tanács pénzelt ki. Az idõs személyek között voltak magányosan, vagy családjukkal élõk, továbbá ágyhoz kötött betegek, sõt a néhai földmûves családokról sem feledkeztek meg. Mindenhol szeretettel fogadták az aktivistákat, akik elbeszélgettek egy keveset az idõsekkel, és megígérték, hogy egy év múlva ismét meglátogatják õket. A beszélgetések során volt viccelõdés, nevetés, sírás… A szerény csomagnak is megörültek, hisz az a figyelmesség jele. Az év végéig még a helyi közösség területén élõ fogyatékos gyerekekhez látogatnak el, akiknek majd karácsonyi csomagokat készítenek.
A képen: Ðuriæ Piroska Süli Kati néninek adta át a csomagot.


   
fel
 
   
   
   
web design Copyright © Fehér tó HÁKE, Lukácsfalva tel: 023 885 150