FÖLD-NAPI KÖRSÉTA

Április 25-én ünnepelték Muzslyán a Föld napját - természetesen munkaakciókkal. A faluszépítési programban már hagyományosan minden helyi szervezet kiveszi a részét.
Elsőként a Lehel Sportközpontban a Kézilabda Klub tagjait látogattuk meg. Bálity Mihály elmondta, hogy a fiatal lányok a park területéről szedték össze az eldobált szemetet, műanyagflakonokat. Az idősebb tagok pedig befestették a lelátó padjait. Már néhány héttel előbb is munkaakció keretében kaszálták a füves területet, amit nem hanyagolnak el, havonta egyszer végigkaszálják a több mint 1000 négyzetméternyi terepet. Teszik ezt azért, hogy egészséges környezetet teremtsenek a sportolóknak, és mindenkinek, aki ellátogat a Sportközpontba.
A Lehel Labdarúgó Klub tagjai ezúttal a segédpályára összpontosítottak, a beton körül szorgoskodtak, amelyet nemrégen raktak le, hogy megakadályozzák a vakondok behatolását. Sziveri Géza elnök pedig hozzáfűzte, hogy ketten kiváltak, és az irodahelyiségüket szépítették. Persze más is tervben volt, mint például a vendégöltöző kimeszelése, de piktorhiány miatt elhalasztják egy másik alkalomra. Egy kis raktárhelyiséget is felépítettek, azt is a tervek szerint be szerették volna malterozni, de egy másik időpontot keresnek majd ennek a munkának is, amikor majd többen is szabadnaposak lesznek.
Legtömegesebb egyesületnek bizonyult ezúttal is az Önkéntes Tűzoltó Testület, összesen 41-en serénykedtek. Kószó György alparancsnok reggel kilenc órakor már névre szólóan kiosztotta a feladatokat, és déltájban mindenki elvégezte a Föld napjára betervezett feladatát. Volt, aki a tetőtéren malterozott, mások a virágoskertet kapálták meg, nagytakarítás volt a laktanya környékén és a termeiben is. Három tiszteletbeli tag, Fejes Pál, Keszter Lajos és Takács András is megtisztelte őket ezen a napon, és nem csak jelenlétükkel, hanem munkájukkal is hozzájárultak az akcióhoz. Ők egyébként idestova 70 évet letöltöttek a tűzoltók berkeiben. A testület tagjai még átnézték a tűzoltóautót, a szereket, a tűzoltó készülékeket, és mindent rendben találtak.
A Petőfi Sándor MME udvarán és nyári színpadán is munkaakcióztak. A „Petőfisek” munkájáról Gyömbér Mária számolt be, aki elmondta, hogy nemrégen tatarozták az egyesület épületét, és sok lomtárgyat kellett összerakni, mint például a régi ablakszárnyakat is. Azután a füvet szedték ki a faltövéből, a betonkockák közül, majd lekaszálták a füvet kézileg, és gépkaszálóval is. Utána összeszedték a szemetet, egy traktor utánfutójára feltették mindazt, ami elszállítható volt. A MAKK tagjai a nyári színpadot csinosították, festették be fehérre - mondta el Hallai Mihály elnök. Vasárnaponként, ha jó idő van, akkor a nyári színpadon alkotnak a fiatal tagjaik, a gyerekek, ugyanakkor a nyári időszakban más alkalmakra is kihasználható a színpad.
Az Akác Méhészegyesület tagjai az idén is az irodahelyiségük szépítésén fáradoztak. Az épület mögötti részen a füvet szedték ki a fal tövéből, utána külsőleg lemeszelték az irodát, belül pedig lapok ragasztásával foglalatoskodtak. Köztudott, hogy ilyenkor már megsokasodik a méhészek munkája, azonban erre a Föld napi rendezvényre azért mintegy 10-en szakítottak időt. Persze az irodájukat folyamatosan csinosítják, szépen berendezték, hogyha vendég érkezik hozzájuk, büszkén vezethetik be a helyiségbe.
Nemrégen rendeztek munkaakciót a nyugdíjasok egyesületének tagjai, és a Föld napja alkalmából megrendezett programban is szép számban részt vettek. A kerítést, a padokat, az asztalokat festették át, néhányan a padláson a szigetelést végezték, mások söprögettek, takarítottak. Selymesi Ferenc szerint be se tudják fejezni a munkát, de lesz még alkalom, amikor folytatják.
Az Amatőr Szakácsok és Hagyományápolók Egyesületének tagjai a nemrégen megtartott, Muzslyai lakodalom rendezvényükre már feltakarították a kis hajlékuk táját, azonban Gregus Józseftől, az elnöktől megtudtuk, hogy ezúttal az otthonuk előtti padokat újították fel. Meg elillett ismét egy kis takarítgatás. A hölgytagok pedig kiültették az első muskátlikat is.
Az úgynevezett Parti iskolánál a Road Flyers Motoros Klub tagjai a parkos területen lekaszálták a füvet, a fatörzseket befestették mésszel, a bejárati kaput is lefestették, közben takarítottak a klubhelyiségben is. Már azért is – tudtuk meg Gombos Csabától, az elnöktől -, mert egy motoros barátnőjük lakodalmába vártak vendégeket Eszékről, Trebinjeből, Mostarból, és Kikindáról.
A szomszédságban, a Parti iskola épületében is folyt a munkaakció, a Maltézer egyesületből a kisállat tenyésztők, mintegy tízen szorgoskodtak. Szabó János alelnök elmondta, hogy minden évben találkoznak a tagjaik, és amit csak lehet, persze az anyagiakhoz mérten, tevékenykednek a Föld napján. Ezúttal is szebbé varázsolták az otthonuk környékét.
A helyi tanács az ifjúság részére is tervezett programot. Csak a fiatalok nemigen használták ki az alkalmat… A terv szerint lefestették a Magyar Ház előtti Szerelmesek kútját, utána volt még filmvetítés, amely keretében a BBC nagyszabású természetfilmjét láthatták az érdeklődők. Délután Lukácsfalvára kerékpároztak, ahol a Fehér tó Hagyományápoló és Környezetvédő Egyesület tagjai várták a vendégeket. Ott megnézhették az egyesület székhelyén lévő állandó tárlatot, a Bega és a Temes - folyók, melyek összekötnek bennünket elnevezésűt. Az akció mottója a következő volt: Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?
Vidrács Diannához, a program levezetőjéhez a mi kérdésünk így szólt: Meg lehet változtatni a világot? A válasz szerint igen. Meg lehet változtatni, csak egy kicsit többet kell gondolkodnunk…
Az óvodásaink mondanák: Raaajta!

Kónya-Kovács Otília

   
   
   
   
   
   
főoldal